2024. május 6. - Ivett, Frida

Szelektív Maraton a zenéért

Szombat este óta hivatalosan JoNeS, az Abszolút Rádiótól, a leghosszabb élő rádiós műsorvezetés rekordjának büszke tulajdonosa. A rendkívüli adás-maraton célja a figyelemfelkeltés volt a magyarországi fekete zenei kultúrára és az ezt képviselő 97.3-as fre
2007. október 14. vasárnap 21:23 - Pálfi Rita

Negyedik nap

Péntek hajnalban jött el az első igazi holtpont, a bajt tetézte, hogy két jóakaró teafőző kezébe nem alkalmas (relaxációs) teafilter került. JoNeS szerencsére túllendült a nehézségen is hajnali ötkor már a helyzethez képest frissen folytatta a műsorkészítést. Estére leesett a vérnyomása is, az orvosok figyelmeztették is. Az asztalon egyre nagyobb gyógyszer illetve gyógyhatású szer arzenál hevert: méztől a kalcium tablettákon át sok minden, aminek egy kimerül szervezetnek szüksége lehet. A párhuzamos szolidaritási rekordkísérlet sikerrel zárult: Médiaribi ébren töltött 88.1 órát. Közben meglett a Dj verseny eredménye is: Dj Forest, Mozsy és D-Funk bizonyultak a legjobbnak.A színpadot a magyar hip-hop képviselői fogalták el: a Hősök, Fankadeli és Mc Gőz. Utána a három győztes vette kezelésbe a közönséget.

Utolsó (ötödik) nap

Best of JoNeS, utolsó nap
107 órája vagyok ébren, van az a szint, amikor úgy össze-vissza kevered a szavakat, hogy tudod mindenki nevetni fog körülötted ha kinyitod a szádat.
Borisz Jelszint (a keverőpultot nézve)
Nem erőszak a disznótor, csak a disznónak.
Szombat reggelre az aggodalom a tetőfokára hágott. Ez fordult át óráról órára, percről percre, ahogy közeledett a 97.3 óra vége. JoNeS-on már látszik, hogy megviselte fizikailag az alváshiány, de elszántság cseppet sem lankadt. Rengeteg folyadék, csoki, szőlőcukor és jókedv. Fontos segítőtársak egy ilyen rekordkísérlethez. JoNeS-t óránként vizsgálják már az orvosok, jobb félni, mint megijedni alapon. A szombat este sztárjai, a Sugar Hill Gang is érkezése után egyből bejött a stúdióba interjút adni. Fantasztikusnak tartják a rekordot, elmondásuk szerint még sehol a világon nem találkoztak ehhez hasonló törekvéssel a Fekete Zenei Kultúra érdekében.



15 óra 34 perckor megvan a világrekord, már csak a ráadás van hátra, mivel a műsorvezető célja a 97.3, az Abszolút Rádió frekvenciája.

18 óra 22 perckor kezdetét veszi az ünneplés. Sikerült! Megcsináltam!- hirdeti a póló is a műsorvezetőn. Torta, pezsgő, tapsvihar. JoNeS sokak megkönnyebbülésére elmegy aludni.
Az esti bulit break bemutató nyitotta, majd Sub Bass Monster lépett a színpadra zenekarral.

Visszatértek a csütörtöki fellépők, a Beatnuts is, hogy a hip-hop első sztárjai előtt bemelegítsék a közönséget. A Sugar Hill Gang koncertje közben felhívta JoNeS-t a színpadra. Gratuláltak neki és átadták a rekordkísérletet támogató hallgatók-barátok ajándékát.

Folytatódott a koncert, volt rögtönzött táncverseny is, és elhangzott az első híres hip-hop szám is. Utána JoNeS és Dj Grand vette át az irányítást a lemezjátszók mögött, és folytatódott a tánc reggelig.

Szép volt JoNes, gratulálunk!
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását