2024. május 6. - Ivett, Frida

Portugália: érvénytelen az abortusz-referendum

A portugáliai választópolgárok többsége jóváhagyta a művi vetélés törvényesítését a vasárnap rendezett népszavazáson, és bár a választási részvétel nem érte el az érvényességhez előírt 50 százalékot, José Sócrates szocialista miniszterelnök mégis azt ígér
2007. február 12. hétfő 07:54 - Hírextra

A csaknem teljes hivatalos eredmények szerint a szavazók több mint 59 százaléka támogatta a kormány javaslatát, mely szerint a nők nem kívánt terhességüket a magzat 10 hetes koráig büntetlenül megszakíthatják. Az ellenzők részaránya 40,74 százalékot tett ki, de minthogy a részvétel csak 43,6 százalékos volt, vagyis a választásra jogosultak kevesebb mint 50 százaléka (3,8 millióan a 8,7 millióból) járult az urnákhoz, a referendum eredménye jogilag nem kötelező.

"Kötelességünk a portugálok akaratának tiszteletben tartása, a parlamentnek szavaznia kell a népszavazás eredményét elismerő törvényről" - közölte első reagálásában a kormányfő, hangsúlyozva, hogy a művi vetélés a magzat 10 hetes koráig a jövőben nem lesz bűncselekmény Portugáliában.

Mint mondta, a referendum eredménye nem jelent vereséget a módosítást pártoló tábor számára, és Portugália "csatlakozni fog más európai országok jó gyakorlatához" a titkos abortusz elleni hatékony küzdelemben.

Hasonló értelemben nyilatkozott Vitalino Canas, a Szocialista Párt szóvivője: "Bár a népszavazás jogilag nem kötelező, a Szocialista Párt azt gondolja, hogy egy demokráciában a választók akarata mindig az". A baloldali pártok és öt különböző civil mozgalom, amelyek síkraszálltak az abortusz törvényesítéséért, gratuláltak az eredményhez.

Marques Mendes, az ellenzéki jobbközép Szociáldemokrata Párt vezetője szintén úgy nyilatkozott, hogy a többség igent mondott a javaslatra, és ezt tiszteletben kell tartani. Az eddigi törvény fenntartásának hívei viszont az alacsony részvételre hivatkoznak, ami szerintük a portugál társadalom erős megosztottságát jelzi a kérdésben, ezért szerintük a jelenlegi szabályozást nem szabad megváltoztatni.

Portugáliában jelenleg nemi erőszak, vérfertőzés, az anya veszélyeztetettsége, illetve súlyos magzati rendellenesség esetén engedélyezik az abortuszt, a terhesség első 12 hetében. Az illegális magzatelhajtáshoz folyamodó nők három évig terjedő börtönbüntetést kockáztatnak, jóllehet eddig senkit nem ítéltek el ilyen címen, a tiltott vetélés elvégzésén rajtakapott orvosokat és nővéreket leszámítva.

Európában csak Lengyelországban és Írországban vannak hasonlóan szigorú törvények, Máltán pedig teljes tilalom van érvényben.

A népszavazási kezdeményezés éles konfliktushoz vezetett a baloldali kormány és a római katolikus egyház között Portugáliában, ahol a népesség több mint 90 százaléka katolikusnak vallja magát. 1998-ban már volt egy hasonló referendum. Akkor a 8,7 millió szavazásra jogosult több mint fele nem élt jogával, így a népszavazás érvénytelen lett, s a tilalom érvényben maradt.

A miniszterelnök nyilatkozata szerint a jelenlegi szabályozás "retrográd" és "nemzeti szégyen". Sócrates utalt a statisztikákra, melyek szerint évente mintegy 10 ezer nőt kell kórházakban kezelni az illegális abortuszok okozta komplikációk miatt. A családtervezési társaság tudomása szerint 2005-ben 18 ezer illegális abortuszt végeztek el a tíz és fél milliós országban.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását