2024. június 19. - Gyárfás
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Zuschlag már fázik

Nincs Zuschlag-ügy! – szokta volt mondani Zuchslag János szűkszavú eleganciával. Szép ez a szerénység. Jánosunk nem akar reflektort, nem kíván szerepelni, pláne bilincsben, úgy nem is igazán kényelmes.
2007. szeptember 23. vasárnap 19:23 - Horvát

De mondott ő mást is. Nagy mondatokkal tele a padlás. Ő is szépen kivette a részét a közös, verbális országépítésből. „Ők már nem fáztak” – utalt rettentő szellemesen a haláltáborok áldozataira, az elégetett emberekre a mi lazagyerekünk. Ó, semmi antiszemitizmus, semmi egyéb sötétség, csak „nyelvbotlás”, csak „kommunikációs hiba”. Egy baki, amit felnagyított a gaz, haladás és ifjúszocialista-ellenes média.

De miről is van szó? Nagyjából arról, hogy Zuschlag János szocialista politikust pénteken a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. A volt parlamenti képviselőt, az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezető elnökét és hat társát különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsítja az ügyészség, alapítványoknak nyújtott állami pénzek állítólag szabálytalan felhasználása miatt.

Hát igen, különösen nagy a kár. Különösen kár, hogy azóta már meg is szüntették az ügyvezető elnöki pozíciót. Talán ez a legszívbemarkolóbb az egészben. Persze tévedhetek.


Mi van a párttal? Hol a Párt? Zuchslag elvtárs mögött sorakozik fel, vagy ellép mellőle? Mit tesznek majd a vidéki cimborák, az elvbarátok? Mit tesz a helyi mocsár? S mit tanácsol Tocsik Márta?

 
Az egykori ifjúsági minisztereket, köztük Gyurcsány Ferenc jelenlegi miniszterelnököt is meghallgatná tanúként a Zuschlag-ügyben nyomozó ügyészség – írta, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva, a Népszabadság. A lap szerint a volt miniszterek elsősorban a pályázatok rendszeréről - amelyekkel a gyanú szerint Zuschlag és társai visszaéltek - tudnának részleteket mondani.


A pályázatok rendszeréről, igen. Milyen szép és talányos szókapcsolat ez. Főleg nálunk. Mert itt, ugye, aztán van rendszer, de van benne őrület is. Mi aztán jól kitaláltuk. Kiskapura játszó, ügyes ország ez. Tele tehetséggel. „Moslékország, moslékország: utolsó a sorban! Tudom, hogy utolsó, de élenjár a sportban!” (Ludditák zenekar) S nem csak sportolókkal persze. Hanem „vállalkozókkal”, sőt vállalkozó (kedvű) politikusokkal.

 
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken közölte, hogy minden segítséget meg kíván adni a Zuschlag-ügyben nyomozó hatóságoknak, és a Népszabadság szerint ez azt is jelenti, hogy hamarosan személyesen is válaszol az ügyészség kérdéseire. A lap úgy tudja, hogy Gyurcsány Ferencet mint volt ifjúsági miniszter idézik be tanúként Jánosi Györggyel és Göncz Kingával, valamint a fideszes Deutsch-Für Tamással, vagyis az ifjúsági ügyekkel foglalkozó korábbi tárcavezetőkkel közösen.


Igen, Gyurcsány is minden segítséget megad majd. Megható, de tényleg! Lesz ott nagy összeborulás. S ha a Magyar Gárdától nem is sikerült mindenkinek meggyőzően elhatárolódnia, hát borítékolható, hogy az ifjú úttörőnktől majd sikerül. Igen, Z. János lehet a legkisebb közös többszörös, avagy egyszerűen a közös nevező. Z. János a métely maga. Mindent egyedül, hirtelen felindulásból tett. Meg persze naivitásból. Nincs itt semmi bűnszövetkezet (az bizonyára csak az olasz krimikben létezik), csak ő van, az esendő, a képességes ember, aki a körülmények, s a gaz karvaly-média áldozata.

 
„Nem találunk szavakat” – írta Esterházy Péter a régi szép, kádári időkben. S a gyanúsítottunk persze nem tett vallomást. Érzem: itt összefüggésnek kell lennie. Z. J. biztos sok szépirodalmat olvasott. Felvértezte magát a kultúra és bölcsesség pajzsával. Elsajátította a keleti, szavak nélküli kultúrát is. Ő egy keleti ember tehát, nem véletlen a Bács-Kiskunos beágyazódottság sem.


Letartóztatták, de ő aztán tudja, mikor kell hallgatni. Nagyon sokan bíznak az ő jófiús, ártatlan hallgatásában. A döntés ellen maga Zuschlag és védője is fellebbezett. A fellebbezésekre tekintettel az ügyben napokon belül másodfokon dönt a Csongrád Megyei Bíróság. Az ügyészség szerint a bíróság azzal indokolta döntését, hogy fennáll a szökés, az elrejtőzés és az eljárás meghiúsításának veszélye is. A bíró ezzel elfogadta az ügyészség indítványát. Az előzetes letartóztatás egyelőre harminc napig tart, ami akár három évig - kéthavonta egy-egy új döntéssel - meghosszabbítható.

 
Hosszabbítsunk, elvtársak, hosszabbítsunk! Játsszuk újra a meccset. Cseréljünk bírót, csatársort, s masszírozzuk át a védőket is. Találjuk ki újra együtt a demokráciát!

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

2007. szeptember 26. 21:55
fsdfsfdfdf
dex
2007. szeptember 26. 15:25
de nagy haverja itt valaki zuschlagnak... az előzetes letartóztatást nem véletlenül (ügyészségi bizonyítékokra alapozva) rendelte el a bíróság. ki is fröcsög, hmm.
guildern
2007. szeptember 24. 23:31
nagyon nem értek egyet caruso-val. a horvat-cikk a szubjektiv rovatban van, publicisztika, nem oknyomozás. és inkább sötét ironia van benne, mint fröcsögés. kulonbozo olvasatok.hu. szoval nekem ötös.

caruso
2007. szeptember 23. 20:20
t. horváth valaki. -az általad írt "cikk" az általános iskolai szintet sem üti meg, rendkívül silány, a végén nyugodtan tedd fel magadnak a kérdést: mit is akartam mondani?- na, erről, ennyit.
egyébbiránt, az ítéletig mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. arról már nem is szólva, még csak vizsgálati szakban van az ügy, addig pedig inkorrekt, sőt bűntetendő cselekedett mások rossz hírének keltése, vagyis ámokfutásodban nem látod a fától az erdőt,
pedig elég magasak a fák. már olvastam egy pár írásod, hát nem igazán hiszem, hogy ebből megélnél, mert mit fogsz majd tenni, ha a vizsgálat végén, netán kiderül, hogy fele sem igaz,amit előre megírtál? kitől fogsz szemlesütve elnézést kérni?- vagy majd önmagadnak vallod be, milyen egy barom is vagy?- mielőtt írsz, légy szélesebb látókörű, mert nem előny , ha valaki ennyire vak. vagy, ami még roszabb, ennyire ostoba, feltételezem, hogy azt gondolod, milyen "nagy" igazságokat írtál, biztosan büszke is vagy, de mond, mire? ez a "cikked" CSAK arról árulkodik, milyen elfogult, és megfontolatlan vagy. más kérdés, ha megállapítják a bűnösségét, ítéljék el, de minden hovatartozás nélkül, mindenkit, aki vét a törvényekkel szemben. érdekes dolgok is kiderülhetnek még ebből. én, megvárnám a végét a helyedben, mert így csak egy fröcsögés az írásod, vagyis elégtelen.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását