2024. május 6. - Ivett, Frida

3.100 milliárd forint az önkormányzatoknak

A helyi önkormányzatok - beleértve a helyi kisebbségi önkormányzatokat, valamint a többcélú kistérségi társulásokat is - 2011-ben hitelforrások nélkül több mint 3.100 milliárd forinttal gazdálkodhatnak.
2010. október 31. vasárnap 13:02 - HírExtra
Ehhez a központi költségvetés - állami támogatás és átengedett személyi jövedelemadó révén - mintegy 1.130 milliárd forintot biztosít, amely a 2010. évi korrigált előirányzat 104,5 százaléka. A kormány által szombaton benyújtott jövő évi büdzsé általános indoklása szerint a központi költségvetés kompenzálja az önkormányzatok számára az egyenes ági öröklés és ajándékozás illetékmentessé tétele, illetve a vállalkozások kommunális adójának eltörlése kapcsán kieső önkormányzati bevételeket.

Az önkormányzati feladatellátásban - jellemzően a gyermekétkeztetés, a szociális ellátás területén - jelentkező létszámbővülés forrását is támogatásnövekmény biztosítja. A 2010-ben elindult, a társult formában működtetett, kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztése, felújítása mellett új támogatási cél a települési önkormányzatok, illetve a többcélú kistérségi társulások tulajdonában, fenntartásában lévő iskolai és utánpótlás sport infrastruktúra fejlesztése, felújítása, valamint az ART mozik technikai korszerűsítése.

A támogatási rendszer egyszerűsítése és áttekinthetőbbé tétele érdekében több területen csökken a normatív hozzájárulások száma: a szociális alapszolgáltatások jogcímrendszere egyszerűsödik, a közoktatás területén az alapfokú művészetoktatáshoz, a kollégiumok működtetéséhez kapcsolódó összes hozzájárulás az ágazat alapnormatívájában jelenik meg.

Szintén a támogatások jobb áttekinthetőségét szolgálja, hogy a korábbiakban egyedi pályázati típusú igénylés helyett a jövőben normatív módon jutnak el egyes források az önkormányzatokhoz, így például az informatikai támogatás, az érettségi és szakmai vizsgák lebonyolításának támogatása, óvodáztatási támogatás.

A költségvetési törvény tervezete javaslatot tesz helyi önkormányzati fejezeti tartalék létrehozására. Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatásának feltételrendszere az elmúlt években folyamatosan szigorodott, a döntés-előkészítés egyre inkább szem elől tévesztette a települések valós pénzügyi helyzetét, így egyre kevesebb önkormányzat vált jogosulttá az alanyi támogatásra. Az egyéb támogatásból pedig egyre több önkormányzat részesült. Indokolt ezért a két támogatási jogcím összevonása a javaslat szerint.

Folytatódik a társulásban történő feladatellátás ösztönzése, amelynek következtében tovább erősödhet a szakmai és pénzügyi szempontból is hatékony közszolgáltatást biztosító feladatellátás.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását