2024. május 8. - Mihály

A bankszövetséget sokkolta a bankadó terve

Gigantikus méretű terhelésnek nevezte az Orbán Viktor által bejelentett banki különadót Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke, pozitívumként értékelte ugyanakkor, hogy a kormány tartani akarja a 3,8 százalékos hiánycélt, és nem akar teret engedni a bankellenes hangulatnak.
2010. június 8. kedd 18:44 - HírExtra
Erdei Tamás az MTI-nek elmondta: a bankokat meglepetésként érte az "óriási mértékű" banki különadó bevezetése, erről a kormány nem egyeztetett a Magyar Bankszövetséggel. Hozzátette: a szervezet egy korábbi levelében már felhívta a miniszterelnök figyelmét arra, hogy egy ilyen intézkedés milyen veszélyekkel járhat.

"Ezt egy gigantikus mértékű terhelésnek tartjuk, főleg egy olyan időszakban, amikor a bankok egyébként is komoly nehézségekkel küzdenek a meglévő portfólióval kapcsolatos veszteségek elszámolása miatt. A kockázati költségek jelentősen növekedtek az elmúlt időszakban a lakossági és a vállalati területen is. Ráadásul azt az indoklást nehéz elfogadni, hogy a bankok állami támogatást kaptak, hiszen erre Magyarországon nem került sor, abban a két esetben pedig, amikor hitelnyújtás történt, az összegeket már törlesztették" - mutatott rá.

Erdei elmondta: a részleteket még nem ismerik, a közeli napokban kezdődik az egyeztetés a különadó bevezetéséről, annak vetítési alapjáról, mértékéről kell majd megállapodni. "Természetesen, csak egy olyan különadót tudunk elfogadni, ami nemcsak a bankokra, hanem a teljes pénzügyi rendszerre vonatkozik" - hangsúlyozta.

Felhívta a figyelmet arra: egy ilyen nagyságrendű elvonás megnehezíti a bankok helyzetét, befolyásolja tőkehelyzetüket, és hitelaktivitásukat egyértelműen csökkenteni fogja, ami megnehezíti a reálszféra hitelhez jutását. A bejelentett terhek meg fognak jelenni a hitelek árában is. Tehát károkat fog okozni a bankrendszernek, és azon keresztül a reálgazdaságnak is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását