2024. május 12. - Pongrác

Az SZDSZ-ben csak szombaton lesz döntés arról, hogy mikor lesz nem tudni mi is

Szombaton az SZDSZ országos tanácsának (ot) rendkívüli ülése dönt a tisztújítás időpontjáról - mondta kedden az MTI érdeklődésére Szent-Iványi István.
2009. június 23. kedd 12:16 - HírExtra
Korábban az ot július 4-ét jelölte ki, de szabad demokrata forrásokból az MTI úgy értesült, hogy a tisztújítás július 11-re is eltolódhat. A testület elnöke azt mondta, hogy többen is kifogásolták az országos tanács döntését, ezért a szombati ülésen határoznak a pontos dátumról.

A politikus úgy fogalmazott: véleménye szerint nem megkérdőjelezhető az országos tanács két héttel korábban meghozott döntése az időpontról, de többen is arra hivatkoznak, hogy a tisztújításnak van egy meghatározott ügyrendje, és az ot nem tudta meghozni az ehhez szükséges döntéseket.

Szent-Iványi István kijelentette: az ő felfogása szerint a rendkívüli küldöttgyűlésnek joga van ahhoz, hogy maga határozza meg a saját szabályait, de a jelenlegi helyzetben nem akarnak belemenni egy ilyen vitába.

Elmondta azt is, hogy az ot szombati, a küldöttgyűlésről döntő ülését már összehívták.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását