2024. május 9. - Gergely

Kartellügye volt a miniszterjelöltnek?

A Transparency International Magyarország levélben hívta fel Bajnai Gordon figyelmét arra, hogy a gazdasági tárca várományosa által korábban vezetett cég kartellezési ügyben volt érintett; a szervezet a miniszterelnöknek írt levelet szerdán juttatta el az MTI-hez.
2009. április 15. szerda 19:36 - HírExtra
"Szeretnénk felhívni a figyelmét arra, hogy a nemzeti fejlesztési és gazdasági tárca várományosa által korábban vezetett cég a Gazdasági Versenyhivatal (majd a Fővárosi Bíróság, és jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla) döntése értelmében olyan megállapodásokat kötött, amelyek alkalmasak voltak a verseny eredményének befolyásolására" - fogalmazott a levélben a szervezet ügyvezető igazgatója.

Alexa Noémi azt javasolta Bajnai Gordonnak, hogy kormányalakításkor az ezzel kapcsolatos tényeket vegye figyelembe.

A levél szerint Transparency International Magyarország nagyra értékeli, hogy a miniszterelnök gazdasági válság kezelését célzó programja kiemelt helyen foglalkozik a korrupció elleni küzdelemmel. A szervezet álláspontja szerint a válság megoldásához elengedhetetlen a korrupciós gyakorlat felszámolása, a nyilvánosság erősítése, a közpénzek átláthatóságának és a kormányzat számonkérhetőségének biztosítása.
A tisztességes piaci verseny kartellezés útján való befolyásolása az állami források magáncélra történő megkárosítását jelenti - fogalmazott a szervezet ügyvezetője, hozzátéve: az ilyen típusú megállapodásokban részt vevő szakember hitelessége a gazdasági tárca élén megkérdőjelezhető.

A Magyar Nemzet beszámolója szerint több alkalommal is kartellezésben találta vétkesnek a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az elmúlt években azt az informatikai céget - az SAP Hungaryt -, amelyet az érintett vizsgálatok idején Vahl Tamás, a Bajnai-kormány gazdasági miniszterjelöltje vezetett.

Másfél milliárd forint bírságot szabtak ki 2004-ben az IBM-re, az SAP-ra és az ISH Kft.-re, amiért kartellbe tömörülve nyerték meg egyetemek informatikai közbeszerzéseit. Az Index azt írja: az SAP-nak 690 millió forint bírságot kellett kifizetnie. Ekkor - a Magyar Nemzet szerint - öt, összesen nettó 13 milliárd forint értékű projektet nyert az SAP és két társa. A GVH megállapította, hogy a cégek összejátszottak egymással annak érdekében, hogy együtt nyerjék el a tendereket, és erről titkos megállapodást is kötöttek.

Az SAP-nak Vahl Tamás irányítása alatt, az információk szerint, nem ez volt az egyetlen kartellezős ügye: szintén bíróságig jutott - és alig fél éve zárult le - az az ügy, amelyben a GVH az SAP-t és a Synergont marasztalta el, igaz, lényegesen kisebb összegekkel. Ekkor egy, a győri önkormányzat által kiírt pályázat esetében bizonyosodott be a kartellezés, majd pedig ugyanez derült ki egy, a Paksi Atomerőmű által kiírt pályázaton is.

A Magyar Nemzet úgy tudja, az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt.-nek Vahl Tamás abban az időben volt üzletfejlesztési igazgatója, amikor tavaly tavasszal kirobbant a milliárdos tanácsadói botrány a BKV-nál. A közlekedési társaság összesen nyolc szerződést kötött az AAM Zrt.-vel 2,5 milliárd forint keretösszegben, öt éves időszakra. Vitézy Dávid, a BKV felügyelő bizottságának tagja arra emlékeztetett a lapban, hogy egy belső vizsgálat során a tanácsadók semmivel nem tudták igazolni, hogy bármilyen munkát is végeztek volna.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását