2024. május 10. - Ármin, Pálma

Csak látszólag erős a Bajnai tábor

A szocialista frakció hazudott, mikor azt mondta csak egyetlen képviselő nem írta alá Bajnai Gordon nyilatkozatát. A jelenleg erősnek tűnő támogatást, ha kissé megkapargatjuk, kiderül, lesznek itt még gondok.
2009. április 9. csütörtök 17:59 - Pénzes Dávid
Bajnai Gordon akkor lesz miniszterelnök, ha az általa kiadott nyilatkozatot a szocialisták és a szabad demokraták többsége aláírja. Ezt a feltételt Bajnai szabta a két párt képviselőinek, hogy egyáltalán elvállalja a posztra való hivatalos jelölést. Bajnai ugyan nem mondta ki, de ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy számára elég, ha éppen annyi honatya aláírja az általa tervezett intézkedéseket, amennyi a megválasztásához szükséges, azaz a jelenlegi létszám szerint 193 fő.

Csak egyetlen pillanatra elég ez


Részlet a Bajnai-tervből
A nyugdíjrendszert több ponton is megváltoztatná az új kabinet: a 65 éves nyugdíjkorhatár bevezetését az alkotmányosan lehetséges legkorábbi időponttól gyorsítanák fel, évente hat hónappal emelnék a korhatárt. A kormányt támogató képviselőknek el kell fogadniuk azt is, hogy a 2009. évi nyugdíjkorrekciót 2010. január elsejére ütemeznék át, a 2010. évi csökkentett nyugdíjkorrekciót pedig elhagynák.
Ám, ha ennyien rá is biggyesztik a kézjegyüket, az még messze nem jelenti azt, hogy az új kormányprogram javaslatait is végig megszavazzák. Az autogramgyűjtés ennek ellenére messze nem megy olyan sikerrel, mint ahogy azt a szocialista frakció megpróbálja beállítani.

Nemrégiben ugyanis a frakció vezetése állította, egy kivételével minden frakció tag aláírta a kérdéses nyilatkozatot. Az egyetlen renitens Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere volt, aki döntését szűkszavúan, de sokatmondóan indokolta: felelős polgármesterként a nyilatkozatot nem írhatom alá.

Ebben nyilván az is szerepet játszott, hogy Warvasovszky úgy áll Fejér megye székhelyének élén, hogy a közgyűlésben ellenzéki többség van. Azaz, ha a székében kíván maradni, kénytelen engedményeket tenni az ellenzék felé is. Nem lenne meglepő (és példe nélküli), ha politikust megkeresték volna egy visszautasíthatatlan ajánlattal, hogy amennyiben aláírja a Bajnai-programot, búcsúzhat a polgármesterségtől.

A jelenlegi bizonytalan parlamenti helyzetben sokkal inkább biztos egy polgármesteri állás, melyet 2010 végéig tölthet be jog szerint a városvezető, mint a képviselői mandátum. Az előrehozott választást ugyanis, amelyet a társadalom nagy többsége, a gazdasági elit és az értelmiség jelentős része is támogat, még könnyen bekövetkezhet.

Warvasovszky minden bizonnyal úgy döntött, fontosabb, hogy polgármesteri teendőit ellássa, így üresen küldte vissza a nyilatkozatot. Ezzel a lépéssel pedig örökre beírta magát az ellenzéki szívekbe, ami lehet, hogy értékes szavazatokat hozhat neki a jövőre esedékes önkormányzati választásokon.

Hárs sem

Az MSZP frakció azonban úgy tűnik nem mondott igazat. Kiderült, nem csak a székesfehérvári polgármester, de Józsefváros országgyűlési képviselője, Hárs Gábor sem írta alá az ominózus szöveget - a hazugságot a Népszabadság szellőztette meg. Ugyan a politikus már nem tagja a Szocialista Pártnak, mert átült a Kapolyi László vezette Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, ez azonban nem jelenti azt, hogy az Országgyűlésben nem maradt volna a MSZP frakció tagja (ahogy egyébként Kapolyi is).

Hárs külföldi tartózkodása miatt emailben értesítette döntéséről a frakciót. Ebben megemlítette, hogy már a Bajnai-programról szóló frakciószavazáson is tartózkodott, mert nem tartotta megfelelő „állapotúnak” a csomagot. Úgy véli a megszorító intézkedésekhez pozitív elemeket is kellett volna rendelni. „A megküldött nyilatkozat-tervezet nagy része számomra elfogadható, egy kisebb részét tovább vitatandónak, egy másik, még kisebb részét viszont elfogadhatatlannak tartom” - írta levelében a képviselő.

Egyelőre elég… de meddig?


Vagyis Bajnai az MSZP-től jelenleg 186 aláírással rendelkezik, az SZDSZ 19 tagú képviselőcsoportjából csupán 15 aláírás érkezett. Ez persze nem olyan nagy gond, mert elegendő a megválasztásához, viszont valami nagyon súlyos problémát vetít előre. A leendő kormány éppen azzal nem fog rendelkezni, amire a leginkább szüksége van: a biztos parlamenti többséggel.

Az, hogy már az új kormány megalakulása előtt sem áll teljes mellszélességgel több kormánypárti politikus Bajnai mellé azt jelzi, később ez a helyzet csak romolhat. Most „mégcsak” az előrehozott választások ellen szavaznak, ám mikor konkrét (népszerűtlen, megszorító) intézkedéseket kell majd átgondoltan meghozni, ráadásul egy pártonkívüli kormányfő beterjesztésére, sokkal hamarabb megremeghetnek az igen gomb felé nyúló kezek.

Úgy tűnik tehát, hogy az aláírások csupán arról szólnak, legyen meg a kormányfőcsere, aztán minden mehet tovább ugyanúgy. Kisebbségi kormányvergődés még egy évig.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását