2024. március 29. - Auguszta

Gyors és dögös - a legszexisebb motoros szépség - képekkel!

Elérkeztünk a dobogóig! A HírExtra legdögösebb magyar sportolólányokat felvonultató sorozat a végéhez közeledik, már csak az első három helyezett bemutatása maradt hátra.
2009. március 13. péntek 07:19 - Gedei Szilárd
„Sokszor kérdezték már tőlem: Mondd, nem félsz 200-zal száguldozni? Miért pont a motorozás? Olyan veszélyes, ráadásul lány létedre...

Nos, azt gondolom, hogy ez az a sport, amit nem lehet félelemmel a szívedben csinálni. Nincs annál jobb érzés, mint amikor sok küzdelem és munka után, elhaladsz a kockás zászló mellett.

Hogy veszélyes? Valóban, mint maga az élet. Az pedig, hogy lánynak születtem, így alakult. Nem ez dönti el, hogy valaki mire képes. Mindig vannak fiúk előttem, de szerencsére az utóbbi időben egyre több van mögöttem...” – ez kérem szépen egy 27 éves motoros szépség, Kovács Nikolett szájából hangzott el.

Gerinc-, csigolya- és bokatörés után

Hogy mennyire is veszélyes Niki sportága mi sem mutatja jobban, mint hogy több súlyos baleset is érte már pályafutása alatt. Volt, hogy eltört a gerince, három csigolyája, a bokája és egyszer egy eszméletvesztéssel és súlyos agyrázkódással járó baleset is érte. Niki azonban mégis mindig visszaült a gépre.



A gépre, mely egyébként is megér néhány gondolatot: Niki jelenleg többök között egy Honda RS 125 köbcentis csodát hajt a versenyeken, az idei női Európa-bajnokságon azonban egy szörnnyel, egy 600 köbcentis Yamahával fog indulni. Mindennapjai azonban még ennél is sűrűbbek a motoros szépségnek, a Hungexpo területén tartott motorkiállítás háziasszonya lesz, s most jelent meg első könyve is, A-Z igazi Vale címmel, mely a nyolcszoros motoros világbajnok, Valentino Rossi életéről szól.

Mindezek mellett persze alig jut Nikinek ideje a magánéletre – pasija például nincs is, de mint mondja nem azért, mert a motoros bőrszerkó elriasztaná a komoly férfiakat. Sőt azt is elárulta egy interjúban a szexi versenyzőnő, hogy kollégáival nem szívesen bonyolódik kalandba, mert így is elég kaotikus az élete, hogy ő motorversenyző.

Gyors és nem hülye

Emellett pedig közgazdász és újságíró is – Niki nem csak hihetetlenül gyors, hanem hihetetlenül okos is. A férfiak álma azonban most a közelgő versenyszezonra koncentrál: a női Eb-n elért tavalyi összetett bronzérme után valami hasonlóra készül idén is.

Mit is mondhatnánk minderre? Szurkolunk neki, amikor csak tehetjük.

A HírExtra legdögösebb sportolónőket összegyűjtő listáján:

Kovács Nikolett
sportág: gyorsasági motor
született: 1982. augusztus 30.
súly/magasság: 46 kg/160 cm
amit imád: a sebességet, a motorját
3. Kovács Nikolett (motorversenyző)
4. Belinszky Krisztina (ökölvívás)
5. Póth Diána (műkorcsolya)
6. Drávucz Rita (vízilabda)
7. Filipovics Anita (röplabda)
8. Krivacsevics Tijana (kosárlabda)
9. Mohamed Aida (vívás)
10. Barta Nóra (műugrás)

Celebráta: 7/10.Egy kis odafigyeléssel ő lehetne a női Talmácsi Gábor. Persze ehhez szponzorok, menedzserek hada és nem kevés pénz kellenének. De akkor is! Kovács Nikinek megvannak ahhoz az adottságai, hogy sztárrá váljon – persze ehhez többet kellene szerepelnie az országos médiákban. Pedig egyszer már egy felkérésre le is dobta ruháit és megmutatta az éhes férfiszemeknek gyönyörű testét – néhány éve a Penthaus magazin hasábjain láthattuk mosolyogni Nikit. Hogy ismét vetkőzhetne? „Van az a pénz” – mondta erre néhány hónapja. Reménykedhetünk?!

Ha kíváncsiak arra, hogy ki az a két dögös sportolólány, akik bejutottak a HírExtra listájának első két helyére, akkor mindenképpen kövessék figyelemmel cikkeinket. Jön az első két helyezett – ők a szépek között is a legszebbek!
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását