2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Szili:a fejlett társadalom becsüli kisebbségeit

Egy társadalom annál fejlettebb, minél inkább becsüli saját kisebbségeit, egy ország demokráciája annál erősebb, minél inkább ápolja a kisebbségekkel való kapcsolatokat - mondta Szili Katalin az Európai Nemzetiségek Föderális Uniójának a baranyai megyeszé
2008. május 24. szombat 08:39 - Hírextra
"Mondhatnám úgy is, mutasd a kisebbségeidet, mutasd, milyen jogaik vannak, és én megmondom, milyen a demokráciád" - tette hozzá az Országgyűlés elnöke a FUEV Európa 38 nemzetiségi és kisebbségi csoportját képviselő 180 résztvevője előtt.

A házelnök utalt rá: Magyarországon tizenhárom kisebbség él, és az ország 1992 óta keresi a lehetőségét e népcsoportok parlamenti képviseletének megoldására.

Szili Katalin azt mondta, éppen ezért tervezi, hogy amíg a képviselet ügye nem oldódik meg, a Kárpát-medencei magyarság képviseletének fóruma mintájára kezdeményezi egy, a parlamenttel szoros párbeszédet folytató nemzeti kisebbségek fórumának létrehozását.

A szocialista politikus szólt arról, hogy azt szeretné, ha az Európában élő kisebbségek ne szigetek, hanem hidak lennének. El kell ugyanis ismerni, hogy van "többes identitás".

"Lehet európai identitásunk, de Európa akkor lesz erősebb, ha mindenki megőrzi, ápolja és továbbadja gyerekeinek saját, nemzeti identitását" - fogalmazott Szili Katalin.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását