2024. május 7. - Gizella

Közönségbarát megoldások

Otthon nyomtathatja ki a jegyét az internetes vásárló, hamarosan mobiltelefonon is vehet belépőt, az ifjú közönség pedig csatlakozhat az európai operaútlevélhez - a Magyar Állami Operaház újdonságairól Gáldi Monika szervezési osztályvezető és Mihályi Endr
2008. február 11. hétfő 18:56 - Hírextra

Gáldi Monika elmondta: az internetes jegyvásárlást úgy fejlesztették tovább, hogy az érdeklődő a képernyőjén rápillanthat az úgynevezett jegytérképre, ennek alapján kiválaszthatja a helyet, és a jegyet a vele kapcsolatban álló bankon keresztül a kártyájáról kifizeti.

Ha van nyomtatója otthon, az érdeklődő A/4-es papírra kinyomtathatja a belépőt, s mivel minden jegyhez vonalkód tartozik, a bejáratnál a leolvasó egy pillanat alatt azonosítja azt, így a néző mindenféle sorban állás nélkül jut be a házba. A vonalkód arra is jó, hogy ugyanazt a helyet ne adhassák el kétszer.

Az internetes értékesítésnek köszönhetően a színházakban is gyenge hónapnak számító januárban az operaházban szinte végig telt ház volt, és a belépők egyötödét a világhálón vásárolták meg. Amikor indul a következő hónapra az elővétel, látni, hány ezren "lógnak" a csatornánkon - tette hozzá a szervezési osztályvezető, aki megjegyezte, hogy az ilyen vásárlók többsége külföldi, a hazai közönség még bizalmatlan.

A mobiltelefonos jegyvásárlást a következő évad kezdésekor szeretnék bevezetni - tájékoztatta az MTI-t Mihályi Endre marketing és kommunikációs igazgató. Mint elmondta, a Magyar Állami Operaház látogatottsága igen magas, de betegség, elfoglaltság miatt a belépők 4-5 százaléka több esetben a pénztárban marad.

"Ezek fele magas árkategóriájú, ha ezeknek is vevőt találunk, akkor egy-egy este mintegy 300 ezer forinttal növelhetjük a ház bevételét, ami éves szinte elérheti a 20 millió forintot " - véli Mihályi Endre.
Kitért arra, hogy klubrendszert hoznak létre. Ha valaki bejelentkezik, sms-ben ajánlatot kap arra vonatkozóan, hová és mennyiért vehet belépőt, ha előző délután a jegyértékesítési rendszerben eladatlan jegyek mutatkoznak.

A mobilos jegyvásárlásnál a visszaigazoló sms egy számkód, ami azonos a jegy vonalkódjával. Azt a számot beütik a kézi leolvasóba, ezzel máris érvényes a belépő. "Azt kell megvizsgálni, a technikai háttér és a várható haszon milyen arányban áll egymással. Mert biztosan adunk engedményt, hiszen ezek last minute jegyek"- fűzte hozzá Mihályi Endre.

Régi probléma, hogy az elkéső nézők, hogyan nézhetik meg az mű első felvonását. A képernyők már ott vannak az előcsarnokban, ám annak idején Ybl Miklós úgy tervezte meg az épületet, hogy bizonyos részein nem mennek át a rádióhullámok. Pici szakaszokról van szó - mondta az igazgató, aki reméli, hogy a következő évad elejére ez a technikai gond is megoldódik.

A zenebarát pedagógusok, a fiatal internetező operaszeretők kedvéért az online közvetítések tervével is foglalkoznak. Három fix kamerát építenek be a nézőtérre: egyet középre a királyi páholyhoz, kettőt pedig oldalra. Az interneten a néző egy gombnyomással akár a kameraállást is változtathatná, elvileg a panorámaképet adó kamera mozgatása is lehetséges.

Az ügy előadóművészi jogi részét nem tudták még tisztázni. Vagy plusz pénzt fizet az Opera a művészeknek, vagy, ahogy a szolgáltatók javasolták, a programban résztvevő művész (illetve produkció) kap egy saját, zárt felületet, ahol pontosan regisztrálhatja, hányan voltak kíváncsiak rá, és hányan fizettek ezért.

Kétségtelen azonban, hogy az élő előadás értéke sosem közelíthető meg - hangsúlyozták az operaház képviselői. Folynak a tárgyalások arról, hogy például a Metropolitan Opera előadásait, ahogy az Németországban már gyakorlat, mozikban lehessen megnézni.

Most csatlakozott az Opera Europa szervezet Operapassportjához a Magyar Állami Operaház. Az Opera Europa 2007 szeptemberében indította útjára az Opass elnevezésű kulturális útlevelet, amellyel a fiatalok Európa legnagyobb dalszínházaiba mehetnek el.

Az Opass bérletet 90 euróért online vásárolhatják meg a 31 év alattiak, és ezzel öt előadást választhatnak Európa nagyvárosaiban: Barcelonában, Brüsszelben, Koppenhágában, Genfben, Glasgowban, Glyndebourne-ben, Londonban, Lyonban, Madridban, Prágában, Rómában, Varsóban, és most már Budapesten is.

A bérletet az Opera Europa honlapján (www.opass.eu) lehet megvenni, a jegyeket pedig az Opera Europán keresztül, 2 héttel az előadás előtt kell lefoglalni. Az öt alkalomból egy színház meglátogatására kétszer van lehetőség. Az Opass-szal látogatható előadások és az európai operaházak listája az Opera Europa honlapján (www.opera-europa.org) található.

Budapest a Jenufa, a Parsifal, a Don Giovanni, a Turandot, a Don Carlos, a Tosca és az Anyegin című előadással csatlakozott a hálózathoz.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását