2024. május 10. - Ármin, Pálma

Szintetikus áttörés várható

Még több évig várni kell a kromoszómák szintetikus előállításának gyakorlati hasznosítására Craig Venter amerikai genetikus szerint, a kísérletek végső soron környezetbarát új üzemanyagok előállításához vezethetnek el.
2008. január 28. hétfő 17:50 - Hírextra
Venter, akinek sikerült egy baktérium teljes örökítőanyagát (genomját) "szintetikusan" előállítani, egy nyilatkozatában elmondta: nem keltették ugyan életre a kórokozót, de az áttörés néhány hónapon belül megtörténik.

A szintetikusan előállított baktérium nem egy élő kórokozó, mindössze annak genetikai szerkezete. A következő lépés a szintetikus DNS-lánc életre keltése, vagyis beépítése egy élő sejtbe - nyilatkozta a genetikus. Úgy vélte, a korábban létrehozott más mesterséges életformákkal összevetve csapata nagy lépést tett előre.

Venter közölte, igazán nagy előrehaladást jelentene, amennyiben "be tudnák indítani" a kromoszómát, sejtekbe ültetve a laboratóriumban létrehozott genetikai kódot.

"Keményen dolgozunk ezen, csodálkoznék és nagyon csalódott lennék, amennyiben még ebben az évben nem sikerülne elérnünk célunkat" - hangsúlyozta Craig Venter, aki szerint a kutatóknak mindig óvakodniuk kell attól, hogy túlértékeljék a laboratóriumban elért eredményeket.

Mindazonáltal ez egy koncepcionálisan új megközelítése az élet fogalmának, annak, hogy hogyan "viszonyulunk ahhoz, hogy képesek vagyunk az emberiség javára átalakítani az életet".

A Maryland-i J.Craig Venter Intézet a laboratóriumban előállított DNS-fragmensek létrehozásával kezdte. Ezeket nagyobb láncokká egyesítették mindaddig, míg sikerült előállítani egy kis baktérium, a nemi úton terjedő fertőzéseket okozó Mycoplasma genitalium teljes genomját.

Az intézet ezzel létrehozta a legnagyobb, emberi kéz által előállított DNS-láncot, s kulcsfontosságú lépést tett a szintetikus biológia terén.

"Kollégáim némelyike szerint ezek csupán gyermeklépések, ám amit létrehoztunk, hússzor nagyobb, mint bármilyen korábbi, mesterségesen alkotott molekula. Meggyőződésem szerint ez mind koncepcionálisan, mind technológiai szempontból egyaránt fontos lépés" - mutatott rá a genetikus.

Craig Venter, aki az emberi géntérkép társszerzője volt, kísérleteit a keresztezés útján új növények és állatok létrehozására történő sok évszázados próbálkozásokhoz hasonlította.

Ám míg korábban a kísérletezők véletlenszerűen, gyakorlati tapasztalataikra támaszkodva cselekedtek, Craig és csapata a tudás alapján.

Tavaly nyáron jelentette be Craig Venter teamje, hogy sikerült egy baktériumot, nevezetesen az egyik Mycoplasma-baktériumot egy másikká transzformálni oly módon, hogy a kecskék fertőzését okozó kórokozó genomját a szarvasmarhákra veszélyes mikroorganizmusba ültette be.

A kísérleteikben a következő lépés "beindítani" a szintetikus örökítőanyagot oly módon, hogy élő sejtbe ültetik be a DNS-t, s megnézik, hogy az átveszi-e az uralmat, szintetikus organizmussá változtatva azt.

"Amikor bejelentettem kutatóimnak, hogy csalódott lennék, amennyiben ez év végéig nem sikerülne elérni célunkat, aggódni kezdtek, s azonmód visszatértek a laborba, hogy folytassák a munkát" - mondta Craig Venter.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását