2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Gasztronómiai oktatás gyerekeknek

A gyerekek egészséges táplálkozása és helyes életmódra történő nevelésének új formája lehet az a tankonyha, ahol tanárok és dietetikusok bevonásával főzőszakkört szerveznek zuglói középiskolásoknak és szüleiknek - hangzott el egy keddi sajtótájékoztatón.
2007. november 7. szerda 17:07 - Hírextra
Pammer Stella, a programot szervező Kompánia Egyesület elnöke az MTI munkatársának elmondta, az a céljuk, hogy a nemzeti alaptantervben megfogalmazott oktatómunkát és az egészséges táplálkozásra nevelést segítsék.

A Kukta Tanoda névre hallgató tankonyhát a Zugló Tv épületében alakították ki az IKEA segítségével. A tervek szerint az oktatásról készült felvételeket a Zugló Tv műsorra tűzi, de az interneten is elérhetők lesznek.

A profi módon felszerelt tankonyhát bérbe adják másoknak is. Iskoláknak önköltségi áron, míg külső szervezeteknek, baráti társaságoknak normál bérleti tarifával. Ez utóbbi rendezvények bevételéből fedeznék az iskoláknak való bérbeadás anyagi forrását.

A keddi tájékoztatón Kaldeneker György mesterszakács gyerekek segítségével sütött-főzött. A kislányok pillanatok alatt állították elő az egészséges harapnivalókat, a hallal, zöldséggel, friss zöldfűszerrel, salátával, sajttal töltött tekercseket és hozzá - csokoládénassolás és chips helyett - ropogtatásra szolgáló zöldséghasábokat. Ezek mind helyettesíthetik a szülők által uzsonnára csomagolt szokásos szalámis szendvicseket.

Mellé bodzaszörpös üdítőt - lime- és citromszeletekkel, mentalevelekkel - kínáltak, desszertként pedig céklás-csokoládés süteményt. A receptek a www.kaldeneker.hu weboldalon elérhetők bárki számára.

Amint a séf az MTI tudósítójának elmondta, az a cél, hogy a gyerekeknek legyen sikerélményük a főzésben. A fenti menü - kiegészítve egy pillanatok alatt elkészülő zöldséges-lazacos spagettivel - házibulira, a gyerekek által szervezett születésnapi ünnepségre is megfelel, és többnyire nagy sikert arat, mert érdekesebb, mint a hagyományos menü.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását