2024. április 19. - Emma

A Net slágere a gyermekpornó

Három év alatt megnégyszereződött azoknak az internetes oldalaknak a száma, amelyeken gyermekekről készült pornográf felvételeket tesznek közzé. Ráadásul a fotókon szereplő gyermekek 90 százaléka 12 éves vagy még fiatalabb.
2007. április 17. kedd 14:42 - Hírextra
Az internetfigyelő alapítvány, az Internet Watch Foundation megállapította, hogy a gyermekpornográfiával foglalkozó internetes oldalak száma egy év alatt csaknem 34 százalékkal nőtt, 32 ezerre.

Az alapítvány vezetője elmondta: az oldalakon egyre fiatalabb gyermekeket szerepeltetnek, akiket ráadásul egyre kegyetlenebb helyzetben mutatnak be.

2004-ben még 624 oldal mutatta be a gyermekeket szexuális aktus közben, 117 oldal pedig szadista aktus, vagy állatokkal folytatott szex közben. Az előbbieket a szervezet a durvaságuk alapján a négyes, az utóbbiakat pedig az ötös kategóriába sorolta.

Tavaly azonban már 2690 olyan oldalt lehetett elérni a világhálón, amely a négyes, és 352 olyan, amely az ötös kategóriába sorolható.

A képeken évről évre egyre fiatalabb gyermekeket lehet látni. Jelenleg a felvételeken szereplők 90 százaléka legfeljebb 12 éves, 80 százalékuk pedig lány.

Megállapították, hogy az oldalak készítői egyre ügyesebben játsszák ki a hatóságokat. Vannak ugyanis olyan képek, amelyek 2002. óta több mint kétszázszor kerültek a szervezet látókörébe. A kifogásolt oldalakat ugyanis készítőik a betiltás után új címen, vagy egy másik országból újra feltették a világhálóra.

Az oldalak nagy részét egyébként az Egyesült Államokban, illetve Oroszországban készítették, közölte az Inforádió.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását