2021. június 22. - Paulina
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Támogatják az önkormányzatok a salgótarjáni főiskolát

Salgótarján és Nógrád megye önkormányzatai közösen pótolják azt az összeget, amitől a múlt évtől bevezetett ponthatárok meghatározása miatt esik el a salgótarjáni főiskola, így elmúlt annak a veszélye, hogy nem indul első évfolyam szeptembertől .
2008. május 27. kedd 15:03 - Hírextra
A Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) pénzügyi és számviteli karának salgótarjáni intézetét illetően úgy határozott a főiskola szenátusa, hogy a 2008/2009-es tanévben csak akkor indítható első évfolyamos alapképzés, ha a hallgatói létszám eléri a 150 főt - ismertette a közgyűlésen Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz), Salgótarján polgármestere.

Hozzátette: a becslések szerint 40 körülire várható a felvehető létszám.

A BGF rektorával folytatott többszöri egyeztetés alapján azonban a főiskola vezetése ezzel a létszámmal is hozzájárul az első évfolyam indításához, ha a 2008/2009. tanévtől évente hiányzó 86 millió forintos működési forrás fedezetét biztosítja a megyei és a salgótarjáni önkormányzat - mondta.

Kitért rá: mivel az önkormányzatok kiemelten fontosnak tartják a helyi felsőoktatási képzés megőrzését, vállalják a hiány finanszírozását, legfeljebb három és fél tanéven keresztül.

Feltételként azt rögzítették, hogy a salgótarjáni főiskola készítsen stratégiai tervet a képzési szerkezet szélesítésére, a beiskolázási létszámok növelésére, szponzorok bevonására és a költségvetés stabilizálására.

A támogatás mértékét a következő években a tényleges működési hiány ismeretében határozzák meg.

A BGF salgótarjáni intézetében 36 év alatt több mint háromezer hallgató végzett - mondta a támogatást és a hozzáállást megköszönő Rozgonyi József, a főiskola igazgatója, hozzátéve: "a minőséget nem a bejövőkön, hanem a végzetteken lehet mérni, és erről senkinek nincs valós képe".

A hazai közgazdászképzésben hagyományosan népszerű, és jó minőségű képzést biztosító salgótarjáni pénzügyi és számviteli főiskola tavaly a 180-200 főre tervezett első évfolyamra első lépcsőben alig több mint 30, a pótfelvételi eljárással együtt összesen 77 első éves hallgatót tudott felvenni.

Salgótarján polgármestere bírálta, hogy a 2006-ban megváltoztatott, múlt évtől érvényes felvételi pontrendszer hátrányos helyzetbe hozta a vidéki főiskolákat.

Ezt fogalmazta meg a megyei önkormányzat közgyűlése is, amikor áprilisban felterjesztésben kérte az oktatási minisztériumot, hogy működjön közre a főiskola helyzetének rendezésében.

A főiskola támogatásáról pénteken egyeztek meg a testületek vezetői, a megbeszélésen Boldvai László (MSZP) országgyűlési képviselő közölte: az önkormányzatok 14-14 millió forintot kormányzati támogatásként visszakapnak a finanszírozásból.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását