Bovaryné én vagyok

Az Artisjus-díj idei tulajdonosának életművét Hollós Máté, a vezetőség tagjaként így méltatta: "Szerzőnk nem kortárs zenét ír, hanem zenét. Amely a mi életünkben születik, tehát kortársunk..., s rátalált a zenetörténetre. Eleven kapcsolatra lelt a múlttal. Nem másol, hanem átereszti magán a régieket, át a könnnyebb műfajok egyikét-másikát is. De ő maga nem válik olyanná, mint a hajdaniak, hiszen ő nyúl vissza hozzájuk, ő használja, amit átemel, az ő zenéjét halljuk, nem azokét, akikre hivatkozik...Mindehhez ezúttal a magyar irodalom messzibb múltjába réved, ahonnan manapság nem szokás színpadi ihletet meríteni. Csokonai Vitéz Mihályt dolgoztatja librettóvá Várady Szabolccsal. Felelősen küzd a zenei matériával. Eldob, újra kezd - rátalál. Bizonyára kedvét leli sziporkázó találataiban...Komédia vagy tragédia? Éppúgy nem eldöntendő, mint hogy régi vagy új. Tragédia a komédiában - régi az újban. De hiszen nem ez, amit öröknek hívunk?"

Hogyan jutott az elismerésekig, miként dolgozik Vajda János?

- A közönség elsősorban operáiról ismeri Önt. A tavaly bemutatott Karnyóné időrendben a negyedik. Harminc év távlatában hogyan értékeli első operáját, a Barrabást? - kérdeztük a kitüntetett művésztől.

- Diplomamunkámnak tekintem. Televíziós bemutatóként láthatta annakidején a közönség. Mai szemmel kissé éretlennek találom. Tréfásan azt is mondhatnám, hogy előbb írtam operát, mintsem látogattam volna az előadásokat - kapjuk a meghökkentő választ Vajda Jánostól.

- Zeneakadémiai éveiben milyen műveket vártak el egy kezdő komponistától?

- A diplomamunkának vannak bizonyos paraméterei, hogy mit kell nagyzenekarra, kamarazenekarra, énekhangra írni. Nekem annyiban szerencsém volt, hogy ezt a darabot a Magyar Televízió megrendelte. Akkoriban több fiatalt bíztak meg, de egyedül csak én írtam meg, amit vállaltam. Így ezzel sikerült diplomáznom.

- Van-e magyarázata annak, hogy az operái megszületésére - az utolsót kivéve - mindig nagyjából egy évtizedet kellett várni?

- Nincs mögötte tudatos koncepció, így alakult. Minden operámat hosszan érleltem, mire befejeztem, mert közben azért hangszeres és egyéb vokális művön is dolgoztam. Az utolsó "csak" nyolc évig készült, mert az idő számomra is fogy...

- Meg tudná fogalmazni, hogy milyen változáson ment át operaszerzési stílusa az elmúlt évtizedek alatt?

- Az első munkámat diákcsínynek tekintem. A Mario és a varázsló írása alatt már értek olyan benyomások, hatások, amelyek - menetközben - stílusváltáshoz vezettek, ott, ahol dramaturgiailag szerencsésnek véltem. A későbbiekben - ha nagyon durván akarnám megfogalmazni - egy konzervatívabb, hallgathatóbb irányra váltottam, azzal a szándékkal, hogy az átlag zenehallgató is élvezhesse. Az előző operáknál talán zavart okozhattak a különböző korokból vett zenei idézetek, esetleg félre vihették a hallgatót. A Karnyóné nem ilyen, csak egy idézetet szőttem az operába. Nevezetesen, amikor az özvegy megmérgezi magát, Purcell hangja, Didó búcsúja szólal meg, persze sajátságosan, a basszus menetben, egy Csokonai vershez alkalmazva - magyarázta a zeneszerző.

- Témaválasztásai mennyire megfontoltak?

- Azokra a témákra összpontosítottam, amelyek számomra fontosak. A Mario és a varázsló (1988) a manipulációról szól, aminek nap mint nap áldozatai voltunk és vagyunk. A Leonce és Léna (1999) a beilleszkedés problémáját feszegeti. Az ember menekül egy megoldatlan helyzet elől, és ugyanolyanba kerül. Úgy gondoltam ez is aktuális téma. A Karnyóné az öregedésről szól, ami szintén sokunkat érint. Az öregedő vagy idősödő ember hogyan kerül komikus és szánandó helyzetekbe? Ez azért izgalmas, mert egyrészt saját bőrömön is érzem, másrészt ez egy olyan komédia, amely egyik pillanatról a másikra tragikussá fordulhat. A dolognak a színe-visszája megzenélhető.

- Formailag milyen megoldást választott a négy operánál, folyamatos a zene, vagy zárt áriák is megszólalnak?

- A Mario egyfelvonásos opera, tehát kevésbé alkalmas erre, viszont a Leonce-ban és a Karnyóné-ban már határozottan vannak zárt számok, vagyis a zárt-számos operának az ideáját próbálom újrafogalmazni.

- Dolgozik-e újabb művön?

- Van egy álmom. Lorca két egyfelvonásosát képzeltem el, ami összefüggne egymással. Az egyik tragikus, a másik komikus felhanggal, "a férfival" a fókuszban. De természetesen - ha rólunk, férfiakról szól is a történet - nem képzelhető el a női vonatkozás sem. Ahogy Flaubert mondta egykor:"Bovaryné én vagyok".