2024. április 19. - Emma
Csak idén több mint háromszáz ember halála hozható összefüggésbe a faggyal, illetve a kihűléssel. Meg az ország vezetésével. A kormány ugyanis egész télen alig tett valamit az ügy érdekében - legalábbis a Magyar Szociális Fórum szerint.
2011. február 10. csütörtök 06:21 - HírExtra
Százhatvankettő. Ennyien szenvedtek az idei tél során fagyhalált Magyarországon - eddig. Ebből kilencvennyolcan ráadásul saját otthonukban. Ehhez jön az a körülbelül száznyolcvan szerencsétlen, akiknek halála szintén összefüggésbe hozható a hideggel, illetve azok, akik kórházba szállítás után adták fel a küzdelmet.

A Fidesz-KDNP kormány hibája?

Az adatokból könnyen kiszámítható, néhány hónap leforgása alatt közel háromszázötvenen hűltek ki végzetesen. Több száz magyar ember fagyott meg - vajon kinek a hibájából?

A Magyar Szociális Fórum szerint ez bizony a kormány bűne. A Simó Endre vezette civil szervezet szerint hiába hívták fel a kormány figyelmét többször is a problémára, az nem tett semmi érdemlegeset a tömeges fagyhalál feltartóztatása érdekében.

"Nem hoztak, nem hoznak olyan intézkedéseket, melyeket a helyzet megkövetelne. Hozzáteszem, az előző kormányok sem álltak másképp a problémához" - mondta a HírExtrának Simó.

Pedig az MSZF egy hónappal ezelőtt elsőrendű politikai kérdésnek minősítette a kérdést, sőt egy életmentő csomagtervet is összeállított. Csakhogy a Miniszterelnöki Hivataltól nem kaptak érdemi választ. Az Orbán Viktornak írt levelüket áttették a Nemzeti Erőforrás Minisztérium illetékes államtitkára, Soltész Miklós asztalára. Innentől kezdve onnan nem kaptak, kapnak semmilyen érdemi választ...

Egyszer már megígérték


A HírExtra természesen megkereste a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságát is az üggyel kapcsolatban.

"Az idei évről rendelkezésre álló információk és a korábbi évek tapasztalata alapján elmondható, hogy a kihűléses halálesetek áldozatai többségében nem hajléktalan emberek. A fűtetlen lakásokban élők védelme lényegesen nehezebb feladat mind a települési önkormányzat, mind a szolgáltatások fenntartói és munkatársai számára" - szól a minisztérium álláspontja (részletek keretes írásunkban).

Úgy néz tehát ki, hiába hangoztatta azt még év elején a Fidesszel együtt kormánypártként működő KDNP, hogy teljes támogatásáról biztosítja a Magyar Szociális Fórum "igazságos és emberséges küzdelmét a hajléktalanok helyzetének javításáért és a fagyhalállal szembeni politikai közöny ellen" (Nemesszeghy György, a Keresztényszociális Műhely küldöttjeként kérte arra a KDNP országos elnökségének tagjait, hogy "támogassák az MSZF keresztényszociális gondolkodással megegyező küzdelmét").



Hányan halnak még meg?

Pedig a kormányzat lépésére minden eddiginél nagyobb szükség lenne. Az elmúlt évek statisztikái (a legkirívóbb szám 400-450-re tehető a három évvel ezelőtti nagyon kemény telen, egyes becslések szerint azonban előfordulhatott olyan eset is, hogy közel ezren vesztették életüket hazánkban fagyhalál következtében) ugyanis meglehetősen komoly problémára világítanak rá.

A megoldás?

"A menhelyek annyira túlzsúfoltak, hogy épeszű ember nem teszi be oda a lábát, mert nem akarja kockáztatni az épségét. Milyen egyszerű lenne azonban egy fűtött vagont valamelyik pályaudvar félreeső vágányára tolni, ahová az emebrek be tudnának húzódni a hideg elől. És akkor még nem is beszéltünk a szociális bérlakásprogram újraindításáról vagy a lakhatáshoz való jog alkotmányba iktatásáról" - sorolta elképzeléseiket Simó Endre.

Lépnie kell a kormánynak!


Február elején járunk, az éjszakák még mindig hidegek, néhány hétig bőven repkedhetnek a mínuszok. Valamit akár még ezen a télen is tenni lehetne a még több ember halálának elkerülése érdekében. Arról nem is beszélve, hogy mi lesz a kilakoltatási moratórium lejárta utáni következő télen?

"A politikai akarat, a társadalommal való egyeztetésre, az élet mentésére nem működik. Olyan politikai gondolkodás látszik felülkerekedni, mely nem a társdalami problémák orvoslására irányul, hanem a hatalomszerzés szempontjai vezérlik. Ennek az akarathiánynak tulajdonítható, hogy ennyien haltak meg az idén is" - összegzett az MSZF vezetője.

Vajon a kormány is levonja a következtetéseket?

A NEFMI reagálása
"A javaslattal kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a szociális ellátásokról és szolgáltatásokról szóló jogszabályok jelenleg is tartalmaznak olyan előírásokat, amelyek mentén a segítségre szoruló emberek elláthatóak. A saját lakásban bekövetkező fagyhalál megelőzéshez minden – az adott településen – érintett szervezet és a lakosság hatékony együttműködésére van szükség. A kötelezés helyett célravezetőbb az érintettek figyelemének felhívása, a kooperáció ösztönzése, támogatása.
Ennek fontosságára hívta fel a figyelmet tárcánk múlt év végén, amikor levélben értesítette a települési önkormányzatok, valamint a nagyobb civil szervezetek vezetőit a hideg idő veszélyeire, illetve jelentetett meg közleményt hasonló tartalommal. Megkértük a települési vezetőket, hogy ismertessék tárcánkkal azokat az intézkedéseket, amelyeket a kihűléses halálesetek megelőzése érdekében tettek. A beérkezett válaszok alapján elmondható, hogy sok településen osztanak kedvezményes, vagy ingyenes tüzelőt, működtetnek a szociális szolgáltatásokból, és egyéb intézményekből, szervezetekből álló jelzőrendszert (falugondnok, családsegítő szolgálatok, polgárőr, rendőrség) és főleg a kisebb településeken jellemző a szomszédsági jelzőrendszer.
(...)
A kihűlés szempontjából legkiszolgáltatottabbak a hajléktalan emberek. Az ő ellátásuk megszervezése közel két évtizedes múltra tekinthet vissza, amelynek következtében mára
ha a rendszer nem is tökéletes jól szervezett."

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását