2024. május 10. - Ármin, Pálma

Bevétele kétszeresét költötte az MDF tavaly

A Magyar Demokrata Fórum (MDF) bevételeinek több mint kétszeresét költötte tavaly.
2010. április 29. csütörtök 15:10 - HírExtra
A párt sajtóosztálya MTI-nek adott csütörtöki tájékoztatása szerint az MDF 2009-ben közel 391,8 millió forintos bevételt és 933,8 millió forintos kiadást könyvelhetett el.A tagdíjakból 4,3 millió forint, állami támogatásból pedig 227,2 millió forint folyt be az MDF kasszájába.

A párt legnagyobb támogatójának a 78,7 millió forintos adományt jegyző Megújuló Társadalomért Alapítvány számít.A párt tagjai közül egy-egy millió forinttal járult hozzá a bevételekhez Dávid Ibolya volt elnök, Herényi Károly, aki jelenleg irányítja az MDF-et, Karsai Péter elnökségi tag, valamint az április közepén elhunyt Dragon Pál Pest megyei elnök.

Szilassy Gábor Cézár, elnökségi póttag, hárommillió forintot fizetett be a pártkasszába.
Az MDF tavaly a legtöbb pénzt, 494,6 millió forintot eszközbeszerzésre költötte, míg a politikai tevékenységével kapcsolatos kiadásai 161,3 millió forintra rúgtak. Működési kiadásokra több mint 222 millió forintot költöttek.

A Magyar Hírlap kedden írt arról, hogy 1,4 milliárd forint jut a költségvetésből a választásokon 1 százaléknál jobb eredményt elérő pártoknak; ebből a közvetlen támogatást egyenlő arányban kell felosztani az országos listán mandátumot szerzett pártok között, a fennmaradó összeget az első forduló eredményeinek arányában kapják a politikai szervezetek, így a 2010-es országgyűlési választásokon 2,66 százalékot szerzett MDF 39 millió forintos költségvetési támogatásra számíthat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását