2024. május 9. - Gergely

Ön mennyiért szexelne egy hajléktalannal?

Egymillió fontért bárkivel lefeküdne a britek közel harmada, csaknem negyedük ugyanakkor nem hajlandó megfelelő védekezéssel a maga és partnere egészségére vigyázni - egyebek mellett ez derült ki egy vezető gumióvszergyártó pénteken ismertetett, helyenként meghökkentő eredményeket hozó nagy-britanniai felméréséből.
2010. március 26. péntek 19:07 - HírExtra
A 12 ezer felnőtt brit bevonásával elvégzett internetes vizsgálat - amelynek eredményeit a The Sun, a legnagyobb brit bulvárlap ismertette - kimutatta: a válaszadók 22 százaléka soha nem használ óvszert, és 42 százalékuk is csak "néha".

Arra a kérdésre, hogy "megvásárolható" lenne-e egy intim együttlétre, 43,5 százalék mondta azt, hogy "semmiképpen", 29,7 százalék viszont egymillió fontért (300 millió forintért) odaadná magát bárkinek, akinek ennyit megér egy éjszaka. Vannak ugyanakkor jóval kevésbé igényesek is: 5,5 százaléknak száz font, 10,8 százaléknak ezer font, 14,1 százaléknak 25 ezer font is elég lenne.

A felmérésbe bevontak 13,1 százaléka hajlandó lenne a szexre azzal is, aki kifizeti helyette lakáshitelét, 5,4 százalék pedig a nyári labdarúgó világbajnokságra szóló belépőjegyért is ágyba bújna.

A britek fele ugyanakkor a valóságban nem nagy hódító: 17,4 százalékuk egy, 32,5 százalékuk 2-5 eddigi szexuális partnerről számolt be, 1,7 százalék ugyanakkor a "száznál több" választ jelölte be arra a kérdésre, hogy hány emberrel került intim kapcsolatba.
A szexszel viszont sokan meglehetősen fiatalon megismerkednek: 27 százalék azt mondta, hogy 16 éves kora előtt megszabadult szüzességétől, további 20 százalék pedig 16 évesen szánta rá magát ugyanerre.

A megkérdezettek csaknem kétharmada nézett már pornófilmet, 22,2 százalékuk járt már sztriptízbárban, 15,6 százalék pedig azt is kipróbálta, hogy milyen hármasban a szex.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását