2024. április 20. - Tivadar

Puskás Peti apjával szerepel Jóban Rosszban

Puskás Peti és édesapja kollégák lettek! A Jóban Rosszban-ban szerepel ugyanis a fiatal színész apja, Tivadar is, sőt: apa és fia még egy közös jelenetet is kapott. Az ifjabbik Puskásnak ezzel nagy álma valósult meg, az idősebbik pedig elárulta, nagyon bü
2008. október 30. csütörtök 12:55 - Hírextra
A Jóban Rosszban Svédjének bizony fel kellett kötnie azt a bizonyos nadrágot, hiszen példaképével, édesapjával szerepelt a Jóban Rosszban egyik jelenetében. A két színész szerepelt már együtt korábban, például egy gálaműsorban, de filmben még soha. Puskásék közös jelenetébe a sorozat írói ráadásul külön pikantériaként egy mókás mondatot is csempésztek.

„Azt kellett mondanom az apámnak a forgatás alatt, hogy Maga nem is az apám! Ez nehezen ment – nevetett Peti. – Egyébként végig nagyon jól éreztük magunkat, bár én azt hiszem, jobban izgultam, mint ő. A jelenetünket nagyon sokszor elpróbáltuk, és végül jól sikerült.” – árulta el a színész.

Puskás Tivadar is hasonlóan élte meg a helyzetet, ráadásul élvezte is a forgatást a sorozatban. Szerepe szerint egy gengsztert alakít, aki a Kék Macsekben fut össze a Svédet alakító Péterrel.

„Korábban voltak olyan próbáink, amikor sokat vitáztunk, most azonban tökéletes összhang volt köztünk!” – árulta el Puskás Tivadar, akiről egyelőre nem tudni, mennyi ideig marad a Jóban Rosszban stábjában, annyi azonban biztos: az sem zavarja, ha Puskás Peti édesapjaként emlegetik, hiszen nagyon büszke a fiára.
Forrás: red lemon
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását