2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Diszkriminatív költségvetés?

A 2009-es költségvetés tervezete diszkriminatív módon érinti az egyházakat, mert összességében számukra 448 millió forinttal kevesebbet irányoz elő a 2008-as évhez képest - mondta szerdán sajtótájékoztatón Budapesten Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Refo
2008. október 8. szerda 16:26 - Hírextra
A személyi jövedelemadó (szja) felajánlásaiból pedig 2,5 milliárddal kapnak kevesebbet, amit a költségvetés nem ellensúlyoz megfelelő mértékben más területek 2008-hoz képest magasabb finanszírozásával - tette hozzá.

A református egyház zsinatának lelkészi elnöke azt mondta: megváltozott az szja állami kiegészítésének módja, az eddigi gyakorlattól eltérően nem az összes szja 0,9 százalékára egészítik ki az egyházaknak szánt összeget, hanem a kormányzat annyit tesz hozzá, amennyit a hívek felajánlottak erre a célra az egyházaknak. Megjegyezte, hogy a református egyház korábban hároméves átfutási időt kért ebben az ügyben az államtól a magyar adórendszer sajátosságai miatt, ám ez nem valósult meg.

A püspök azt is nehezményezte, hogy az adófelajánlásokat nem lehet jövőre adójóváírásként érvényesíteni."A református egyházat lesújtja, hogy a kormány tovább nehezíti az egyházak helyzetét", a vallásos emberekkel szemben pedig hátrányos megkülönböztetéssel jár el - fogalmazott.

Arról viszont örömmel számolt be, hogy 2004 óta 40 százalékkal több református egyháztag ajánlotta fel személyi jövedelemadójának egy százalékát egyházuknak.Bölcskei Gusztáv kijelentette: "sikerként említeni túlzás" a kormányzat részéről, hogy az egyházi közgyűjtemények - múzeumok, levéltárak, könyvtárak - állami támogatása visszaállt a 2008-asnál magasabb, két évvel ezelőtti szintre, ugyanígy a 2009-re beállított 1,1 milliárdos, az egyházi épületek rekonstrukciójára fordítandó összeg is volt már négymilliárd is a közelmúltban, hiába több most, mint a 2008-as összeg.

Meglátása szerint az egyházak hitéletét az állam végső soron elutasítja, mert az "nem hoz számára hasznot". Ugyanakkor a kormány az állam által is elismerten hasznos társadalmi munkával szemben sem tartja be a törvény által meghatározott kötelességeit, ami - mint felidézte - kiderült az Állami Számvevőszék jelentéséből is, mely szerint a jogszabályban meghatározottnál 2,7 milliárd forinttal kevesebbet fizettek ki 2005-2006-ban az egyházi közoktatási intézményeknek.
Az egyházi intézmények finanszírozásának kiszámításával kapcsolatban a református püspök megjegyezte: "változatlanul elfogadhatatlannak tartom azt, hogy mondjuk 24-én eldönti a kormány, hogy ezek lesznek a költségvetési számok, és ezt 25-én közli velünk a miniszter. Ez nem tárgyalás, ez közlés".

Arra is felhívta a figyelmet, hogy helyi szinten kialakulhat a települések vezetői és az egyházak közötti együttműködés, melynek során a baloldali érzelmű polgármesterek aktívan hozzájárulnak a templomok felújításához.

Bölcskei Gusztáv elmondta, hogy jövő héten az Egyesült Államokba utazik, ahol az ottani református közösségek vezetőivel találkozik majd, és megtárgyalják a 2009-es Kálvin-év előkészületeit. Beszámolt arról is, hogy novemberben Budapesten nemzetközi konferenciát tartanak, amelyen a világon diaszpórában élő magyar református közösségek képviselői találkoznak. Itt szó lesz arról is, hogy az MRE milyen módon tudja támogatni a határon túli magyar református közösségeket.

Az MTI érdeklődésére Bölcskei Gusztáv elmondta: a költségvetés előkészítő tárgyalásaiba az egyházakat idén sem vonták be, így nem is vették figyelembe elképzeléseiket. Ahogy fogalmazott: "december 23-ig még sok minden megtörténhet", de "csekély esélyűnek" tartotta azt, hogy a parlament ellenzéki módosító indítványát, ami esetlegesen érintheti az egyházak finanszírozását, elfogadná a honatyák többsége.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását