2024. március 29. - Auguszta

Az egyház az Alkotmánybírósághoz fordul

A Magyarországi Református Egyház (MRE) az Alkotmánybírósághoz fordul annak érdekében, hogy legyen lehetősége bírósági úton is érvényt szerezni igazának az állammal szemben - közölte Bölcskei Gusztáv püspök, a zsinat lelkészi elnöke szerdán az MTI-vel.
2008. június 5. csütörtök 08:00 - Hírextra

Megjegyezte, hogy olyan vitás esetekben, amikor a református egyház szerint az állam méltánytalanul jár el vele szemben, a bíróságnak kellene peres eljárás keretében döntenie, amire jelenleg nincs mód.

Ezt annak kapcsán mondta el, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) napokban nyilvánosságra hozott jelentésében miniszteri hatáskörbe utalt személyi felelősségre vonást javasolt, mert 2005-2006-ban az egyházi kiegészítő támogatás számítása nem felelt meg a vonatkozó jogszabályi előírásoknak. Álláspontja szerint ez csaknem 2,7 milliárd forint elmaradt állami támogatást jelent.

Az ilyen helyzetek jogi orvoslására adhat lehetőséget a kormányzattal szemben az, ha az Alkotmánybíróság úgy dönt, hogy az egyházak is perelhetik az államot.

Bölcskei Gusztáv elmondta, hogy "örömmel és megnyugvással" fogadták az ÁSZ jelentését. Egy "szakmailag megkérdőjelezhetetlen testület, amely nem függ a mindenkori államhatalomtól, egyértelműen kimondta azt, hogy a közoktatási intézményeink a normatív támogatást arra használták, amire kellett" - tette hozzá.

Kijelentette, hogy az egyházi iskolák normatív finanszírozása mindig is átpolitizált volt, s nekik volt igazuk az állammal szemben, amikor azt mondták: túl keveset kapnak intézményeik normatív kiegészítő támogatásként.

"Az ideologikus nagy nyilatkozatok alól, amiket Magyar Bálint, a kulturális tárca korábbi vezetője tett, egyszerűen ki van húzva szőnyeg" - mondta.

A református püspök leszögezte, hogy a kiegészítő normatíva terén "átlátható kiszámítási módra van szükség", amely "nem ad okot és lehetőséget a félreértelmezésekre".

Bölcskei Gusztáv úgy fogalmazott: az nem megoldás, hogy éveken át vitatkoznak, küzdenek, harcolnak intézményeik fennmaradásáért, és várniuk kell egy esetleges újabb ÁSZ-jelentésre.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium szerdán azt közölte az MTI-vel: tudomásul veszi az ÁSZ megállapításait, az egyházi kiegészítő támogatás számítási módját június 30-ig kormányrendeletben határozzák meg.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását