2024. április 19. - Emma

Egyház az etniaki gyűlölet ellen

A katolikus egyháznak fel kell emelnie a hangját az etnikai gyűlöletkeltés és a vallásüldözés ellen, a világ vezető politikusainak pedig ugyancsak tenniük kell arról, hogy ez ne fordulhasson elő. Az erről szóló nyilatkozatot Sólyom László köztársasági eln
2008. október 3. péntek 14:29 - Hírextra
Sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a politikusoknak felelősségük van abban, hogy az indiai keresztényüldözések mihamarabb megszűnjenek. Utalt arra, hogy az egyik indiai államban múlt kedden egy keresztény asszonyt meggyilkoltak, több ezer ember pedig fedél nélkül maradt, mert felgyújtották házaikat, valamint tízezrek menekültek el otthonaikból. A CCEE közleményében szolidaritását fejezte ki India keresztény lakosságának és főpásztorainak, és felszólította az európai kormányzatokat és intézményeket, hogy vessenek be minden lehetséges eszközt az erőszak megfékezésére.

Ezzel kapcsolatban Erdő Péter az MTI kérdésére megjegyezte: a köztársasági elnöknek átadott nyilatkozatnak hosszú távon lehet csak eredménye, "azt hiszem várni kell egy darabig, és figyelni a híreket Indiából, amelyek azonban mindmáig eléggé aggasztóak".

Szólt arról is, hogy Irakban és Latin-Amerikában ugyancsak atrocitások érik a keresztényeket, Irakból több ezren menekültek el, mert keresztény hitük miatt üldözték őket.

A CCEE elnöke arról is beszélt, hogy a közgyűlés megállapította: a közéleti szereplők érdeklődése megnőtt a vallás iránt, amely jelenségre a katolikus egyháznak megfelelően kell reagálnia. Egyebek mellett megemlítette, hogy a papszentelések száma jó néhány éven keresztül csökkent, viszont 2008-ban már az előző évhez képest növekedés mutatható ki.

Elmondta, hogy a vallásoktatás európai helyzetéről a CCEE felmérést készített, amiről még az idén tesznek közzé adatokat. Erdő Péter kitért arra, hogy októberben Brüsszelben lesz az iszlám-katolikus párbeszéd egyik legfontosabb eseménye, amelynek végén zárónyilatkozatot tesznek közzé. Ehhez hasonlóan az olaszországi Trentóban a katolikus és az ortodox egyházi vezetők találkoznak, ahol a család lesz a központi téma.

A bíboros a közgyűlés egyik fontos tárgyáról, a média és az egyház viszonyáról kifejtette, hogy az evangélium hirdetéséhez új módszereket is kell használniuk, ilyenek a digitális televízió és rádió vagy az internet. Mint mondta, a technikai forradalommal a társadalmi tényezők is változnak, amelyre figyelemmel kell lennie a katolikus egyháznak.

Újságírói kérdésre Giordano Aldo, a CCEE eddigi főtitkára közölte, hogy aggodalommal figyelik a modern kori társadalom családmodelljét, ami a katolikus tanítás szerint "az emberiség leggazdagabb kapcsolata", majd hozzátette: "nem akarjuk a családdal azonos szintre tenni a többi társkapcsolatot".

A CCEE évente tart közgyűlést, amelyen a püspöki konferenciák elnökei vesznek részt. A szervezet elnöke 2006 óta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Csermanek János
2008. november 8. 10:08
sharapova2008 te egy akkora bűzös kommunista vagy, mint én! hurrá.
sharapova2008
2008. november 8. 07:52
Az egyházaknak nem csak Indiában kell fellépni a keresztényüldözés ellen,hanem saját térségükben,országukban is sokszor és keményen el kellene itélni a romaellenességet és az antiszemitizmust.Nem teszik,sőt a Hegedűs -és a Balogh-féle "lelkészek" a kirekesztő pogromok élére állnak,akár saját egyházi hatóságukkal is dacolva.Az efféle papokat ki kéne a református egyházból zárni,mert szembemennek a Biblia szellemével és egyházuknak is mérhetetlen károkat okoznak.Hegedűsék politizáljanak Morvai Krisztina védőszárnyai alatt,de ne papként tegyék,mert az szégyen amit művelnek!A Magyar Püspöki Konferencia pedig a "Kuka Matyit" játsza,behunyja a szemét és fülét,s csak akkor nyitja ki,ha a világ távoleső pontján "keresztényüldözést" tapasztal.Álszent magatartás ez!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását