A tengeri halak rohamos pusztulása komoly ökológiai katasztrófához vezethet. Egyrészt bizonyos halfajták tűnhetnek el, másrészt pedig magukkal ránthatják a hozzájuk kapcsolódó tápláléklánc egészét, a tengeri mikrorendszerektől egészen az emberig. Egyes tanulmányok szerint 2048-ra az összes tengeri halászat lehúzhatja a redőnyt, ha nem változik a halfogási kultúra a világ tengerein. Egyszerű: nincs hal, nincs halász.

Halászati korlátozások

Amit eddig a helyzet javítására sikerült kiötleniük a világ bölcseinek, az a halászati tilalom és a kvótahalászat volt. Az első esetén a halak megmaradnak ugyan, de a halászok nézhetnek más munka után, arról nem is beszélve, hogy egyes országoknak fontos bevételi forrást jelent a tengeri halászat, sok helyen pedig a legfontosabb táplálékforrást adják a tengeri halak. A kezdetben remek ötletnek tűnő kvótarendszer, miszerint egy bizonyos halfajtára egy előre megállapított halászati kvótát szabnak ki, nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket.

Az alaszkai laposhal halászatoknál pl. előre megszabták azt a halmennyiséget, melyet egy idény alatt ki lehet fogni. Erre aztán rástartolt boldog-boldogtalan és úgy három nap alatt kihalászták a megadott kvótát. A piac pillanatok alatt megtelt a frissen fogott laposhalakkal, ami a béka segge alá húzta a halárakat, a halászatok pedig kezdtek szépen tönkremenni. A túlhalászat problémáját sem sikerült megoldani ezzel. Nem is szólva arról, hogy a halászok a minél gyorsabb és minél nagyobb zsákmány érdekében sem egymást sem magukat nem kímélték. Megsokszorozódott a súlyos sérülések és a halálos balesetek száma, és azon már senki sem csodálkozott, hogy a tengeri halászat az egyik legveszélyesebb foglalkozás lett Amerikában.

Értékesíthető egyéni kvóta

A megoldás az értékesíthető egyéni kvóta-rendszer (Individual Transferable Quota, ITQ) bevezetése volt. Az ITQ egy olyan szabályozási forma, amely remekül alkalmazható szabad hozzáférésű, megújuló erőforrások kitermelése esetén. A tengeri halászat pont ilyen. A halállomány folyamatosan újratermelődik, mivel szaporodik ugye, már ha hagyják. Az ITQ-rendszerben a bejegyzett halászatok egyéni kvótát vásárolhatnak, melyet szabadon felhasználhatnak vagy továbbadhatnak attól függően mennyi halat tudnak egy adott szezonban kifogni. A kvóták nagyságát aszerint állapítják meg, hogy egy adott halállomány milyen rendszeresen szaporodik és milyenek a piac igényei. Minden halászat előre megtervezheti, hogy mennyi kvótára lesz szüksége, úgy, hogy a legköltséghatékonyabban tudjon működni.

Azok a halászatok, melyek átálltak az ITQ-ra biztató eredményeket tudtak felmutatni. Először is a privatizált halászterületeken a halászidény nyolc hónapra ugrott, ami az addig jellemző pár naphoz képest komoly növekedésnek tekinthető. A halászoknak így nem kell a nyakukat törve kihajózni, vihar esetén nem kell az életüket kockáztatniuk, hiszen már előre megvásárolták azt a mennyiséget, melyet ki szeretnének fogni és teljesen mindegy, hogy mikor vetik ki a hálókat. Az ITQ bevezetése óta a veszélyes halászakciók több mint 70, a halálozási arány pedig több mint 30 százalékkal csökkent. A felszerelés is ennek megfelelően egyszerűbb és olcsóbb lehet, hiszen nem kell egyszerre nagy mennyiséget kihalászni.

Az ITQ-rendszer a halpiacnak is jót tett. Nem egyszerre zúdult a nagy mennyiségű laposhal az eladókhoz, mint ahogy történt azelőtt, hanem folyamatosan került friss hal a polcokra. Ennek következtében a halárak is stabilan tartanak egy bizonyos szintet, ami a halászatoknak is kedvező bevételt jelent. Egy felmérés alapján a világon jegyzett kb. 11 ezer halászat közül csupán 121 működik az ITQ szerint, pedig a tönkrement halászatok aránya fele akkora, mint a hagyományos kvótarendszerben működőknél.

Privatizáció és orvhalászat

Az értékesíthető egyéni kvóta tulajdonképpen a tengeri halállomány privatizációját jelenti. Hogy világszerte bevezetésre kerülhet, az nagyban függ majd a különböző országok kormányainak privatizációs hajlandóságától. Kiárusítják-e a nemzeti halállományt vagy sem. Esetleg az ITQ felhasználható lehetne más gazdálkodási ágazatoknál, pl. a vadászatban. Eladni kétszáz vaddisznót egy vadásznak, aki kényelmesen kilövöldözheti őket, mert az már amúgy is az övé, persze kizárólag a meghatározott vadászszezonon belül. A nagy kérdés persze: privatizálható-e a természet?

Amire viszont bizonyosan nem ad választ az ITQ, az a nemzetközi vizeken folyó orvhalászat, mivel a senki földjén (vizén) található halak minden kontroll nélkül begyűjthetők. Igaz, hogy a halak 90 százalékát még mindig a nemzeti vizeken fogják ki, és ezért az ITQ-rendszer talán segítséget nyújthat a pusztulófélben levő tengeri halak megmentésében.