2024. május 12. - Pongrác

8,8 százalékos áremelés várható

Az októberi gázáremelés miatt novembertől ismét, idén immár negyedik alkalommal, ezúttal minimum 8,8 százalékkal drágul a fővárosban a távfűtés hődíja - hangzott el a Főtáv Zrt. vezetőinek csütörtöki sajtóbeszélgetésén. A földgáz ára egyébként ennél kiseb
2008. szeptember 4. csütörtök 13:33 - Hírextra
A novemberi emeléssel egy 52 négyzetméteres átlagos lakás esetében havi 1.000 forinttal drágul a számla. A januárban várható újabb gázáremelés miatt februártól ismét drágul a távfűtés hődíja.
Kovács Lajos vezérigazgató tájékoztatása szerint a cég a tavaly elindított hatékonyságnövelő programja keretében működési költségeinek 30 százalékát takarította meg.

Jövő év közepéig e program részeként további megtakarítások lesznek. Ezek eredménye, hogy idén elmaradhatott az inflációkövető 8 százalékos alapdíjemelés. Jövőre a cég infláció alatti alapdíjemelést javasol a tulajdonos fővárosi önkormányzatnak - jegyezte meg.

A cégvezető szólt arról is, hogy szeptember közepén több pozitív döntést remélnek a távhőszolgáltatók, részben az államtól és a hőtermelő erőművektől. A Budapesti Erőmű Zrt.-től egy új, a Főtáv számára kedvező ajánlatcsomagot várnak. Az állam pedig várhatóan meghirdeti a távhőfogyasztók új támogatási rendszerét. Jelenleg egyébként a mintegy 240 ezer budapesti távfűtéses lakásban élő fogyasztónak 38 százaléka kap valamilyen támogatást - fűzte hozzá.

Kovács Lajos felhívta a figyelmet arra is, hogy szemben Magyarországgal sok nyugat-európai ország energiastratégiájának fontos eleme a távhőszolgáltatás. Ezekben az országokban kiemelt kérdésnek tekintik a klímavédelmet, a CO2-kibocsátás csökkentését. Az ezzel összefüggő kérdésekről is tárgyal jövő héten Budapesten az Európai Unió távhőszolgáltatási szervezete - tette hozzá a vezérigazgató.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását