2024. április 19. - Emma

Tanúk meghallgatásával folytatódott a móri per

A tanúk meghallgatásával folytatódott kedden a 2002. május 9-i, nyolc halálos áldozatot követelő fegyveres móri bankrablás vádlottjának a tárgyalása a székesfehérvári Fejér Megyei Bíróságon.
2008. szeptember 2. kedd 18:28 - Hírextra
Weiszdorn Róbertet előre kitervelten, több emberen társtettesként elkövetett emberöléssel, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaéléssel vádolja az ügyészség.
A 35 éves vádlottat - aki tettestársa, Nagy László előzetes letartóztatásban elkövetett öngyilkossága miatt egyedüli vádlottja a pernek,- lábbilincsben, vezető szíjon, fekete ruhás, maszkos kommandósok kísérték a tárgyalóterembe, s mindvégig mellette álltak, s a tárgyalóterem ajtaja előtt is fegyveres őrök posztoltak.

A vádlott már a júniusi tárgyalás során elismerte, hogy ott volt a bankrablás színhelyén, s részt vett a rablásban, de mint mondta, emberélet kioltásához nincs köze.

A bíróság keddre 16 tanút idézett meg. Közülük 15 megjelent, egy igazolással kimentette magát.
A meghallgatott tanúk közül kettő jelen volt a bűncselekmény helyszínén. Egyikük utolsó ügyfélként, néhány perccel Nagy László és a vádlott megérkezése előtt távozott a bankfiókból. Az ő meghallgatása a bűncselekmény idejének pontos behatárolását segítheti.

A másik tanú ügyfélként akart betérni a bankba, de a biztonsági őrnek látszó férfi a számítógépes rendszer hibájára hivatkozva elküldte.

A többi tanútól a vádlott és Nagy László életmódjára, fegyverviselési szokásaira, emberi természetére, ismeretségi körére vonatkozó kérdésekre kért választ a bíróság. Ketten a vádlott baráti köréhez, a többiek pedig Nagy László ismeretségi köréhez tartoztak.

Meghallgatta a büntetőtanács többek között annak a fegyverboltnak az alkalmazottját és tulajdonosát, ahol Nagy László gyakran megfordult, továbbá tanúként hallgatta meg a férfi barátnőjét és bérelt lakásának szomszédját is.

Az utóbbiak megerősítették, hogy a férfi mindig hordott magánál fegyvert, amit a munkájával indokolt. Nem barátkozott senkivel, a szomszédnője szerint udvarias, a barátnője szerint pedig "furcsa" és agresszív volt.

A tárgyalás csütörtökön szakértők meghallgatásával folytatódik. A bíróság hat szakértőt - orvos- és fegyverszakértőt - idézett, s az ő meghallgatásuk után dönt a további bizonyítási eljárás folytatásáról- mondta el az MTI-nek a tárgyalást követően Gieszné Boda Orsolya, a megyei bíróság szóvivője.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását