2024. március 29. - Auguszta

A szocialistákat a Fidesztől való félelem tartja Gyurcsány mögött

A szocialista politikusokat a Fidesztől való félelem tartja még mindig Gyurcsány Ferenc mögött - mondta Boross Péter, az MDF országgyűlési képviselője, volt miniszterelnök csütörtökön az MTI-nek adott interjúban.
2008. augusztus 28. csütörtök 11:00 - Hírextra
Boross Péter, aki szerdán ünnepelte 80. születésnapját, a kormányfő szerdán közzétett adójavaslatairól azt mondta, a személyi jövedelemadóra vonatkozó elképzelést nem kell lebecsülni, mert az a középrétegek számára "nem jelentéktelen kedvezmény lenne". Hozzátette azonban, hogy a feketegazdaság kifehérítése címén fedezetet megjelölni elég kockázatos.

Véleménye szerint a miniszterelnök Népszabadságban megjelentetett írásának eleje sajátságos módon tükrözi Francis Fukuyama Bizalom című művét, miszerint a teljesítmény kulturális értékek függvénye.

Azzal kapcsolatban, hogy Gyurcsány Ferenc szerdán bejelentette, lemond, ha a parlament nem fogadja el az adótörvényeket, illetve a költségvetést, Boross Péter úgy fogalmazott, ilyen markáns nyilatkozat után nem lehet mást tenni, mint lemondani, ha a parlament nemmel szavaz.

Akik félnek egy előre hozott választástól, azok számára ez jó kényszerítő tényező, úgymond politikai fogás, amit azonban visszavonni nem lehet - jelentette ki.

Az előre hozott választások lehetősége kapcsán az ellenzéki képviselő azt mondta, esély erre mindig van, ez jellemzi a mostani politikai közéletet. Hozzáfűzte: nemcsak azt kell nézni, hogy az SZDSZ visszaáll-e a koalícióba, megszavazza-e a költségvetést vagy sem, hanem azt is, a párt melyik része teszi ezt.

Magyarázatként hozzátette: nem zárja ki a lehetőséget, hogy a költségvetési törvény végszavazásánál lesz olyan liberális politikus, amelyik az igen gombot nyomja meg.
"A szocialistákat a Fidesztől való félelem tartja még mindig Gyurcsány Ferenc mögött" - fogalmazott az ellenzéki politikus.

Saját terveiről szólva a nyolcvanéves politikus azt emelte ki, hogy a következő, 2010-es parlamenti választásokon is szeretne indulni.

"Addig veszek a politikai közéletben, amíg azt mondják nekem, hogy szükség van rám" - tette hozzá.

Boross Péter úgy látja, az MDF-nek küldetése a mérsékelt jobboldaliság, ami akkor is az, ha a párt képviselőinek számaránya nem üti meg azt a mértéket, ami szerinte jó volna. Mint mondta, a megfontolt jobboldaliság, a tradíciók tisztelete az az érték, ami a Magyar Demokrata Fórumot jellemzi, és ami miatt még mindig szerepet vállal a pártban.

A volt miniszterelnök elhamarkodott döntésnek tartja, hogy Almássy Kornél, az MDF alelnöke bejelentette: jelölése esetén elindul pártja elnöki posztjáért. Boross Péter ugyanakkor úgy látja, ez nem veszélyezteti Dávid Ibolya elnöki pozícióját a párton belül.

Minden ilyen küzdelem, ha túllépi az elviselhető határokat, magának a pártnak árt - jegyezte meg. Hozzátette: mivel az előrehozott választások lehetősége benne van a levegőben, jelenleg nem célszerű az MDF elnökének pozícióját a párton belül gyengíteni.

Azt mindenki tudja, hogy a pártelnököknek megvan a párton belül az elhasználódási idejük, azonban az elnökcsere mostani időzítése csak árt a pártnak - vélekedett. Boross Péter elmondta, hogy jól ismeri Almássy Kornélt, de nem helyesli és korainak tartja indulását az elnöki pozícióért.
A demokrata fórum talán leggyakrabban hangoztatott javaslatáról, az örökösödési illeték eltörlése kapcsán az exkormányfő arról beszélt, hogy már meglenne a konszenzus annak eltörlésérő, ha nem az MDF terjesztette volna elő elsőként.

A pártok közti ellentét és rivalizálás napjainkra olyan méreteket öltött, hogy pusztán azért szavaznak nemmel vagy igennel a pártok képviselői, mert a másik az ellenkezőjét tette - fogalmazott. Megjegyezte: ilyen kezdetleges és gyermeteg állapotok vannak a magyar politikai viszonyrendszerben.

Boross Péter szerint a pártokat a kormányzati szerep kijózaníthatja, de tönkre is teheti. Kiemelte, hogy ha a következő választásokon a Fidesz nyer, akkor alapvetően más mentalitást és módszereket kell képviselnie, mint most.

A politikus előrevetítette, hogy a Fidesz választási győzelme esetén "nem nagyon akar majd társulni" az MDF-fel. Boross Péter mindenesetre úgy látja, hogy a Fidesz nem alaptalanul reménykedik egy ötven százalék feletti győzelemben.

Mindig a győztes alakítja ki a koalíciót, "és ez a győztes nem valószínű, hogy bárkivel szívesen kötne koalíciót" - jelentette ki Boross Péter.

Az 1928. augusztus 27-én született Boross Péter 1992 augusztusában lett a Magyar Demokrata Fórum tagja, majd 1993-tól többször is a párt alelnöke volt. 1993. december 12-től - Antall József miniszterelnök halálát követően - ügyvezető miniszterelnök volt, majd 1993. december 21-én az Országgyűlés miniszterelnökké választotta, mely tisztséget a következő választások után megalakuló új kormány hivatalba lépéséig, 1994. július 15-ig látta el.

Boross Péter 1994-98 között, majd 2006 óta országgyűlési képviselő, 1998-2002 között pedig Orbán Viktor miniszterelnök személyes főtanácsadójaként tevékenykedett.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását