2024. április 20. - Tivadar

Dávid Ibolya: "Azt hittük jobb lesz a világ!"

A Dávid Ibolyával készült portréinterjú második részében az MDF elmúlt 18 évéről beszélgettünk, megkérdeztük az elnök asszonytól, hogy mi lenne a párttal Dávid Ibolya nélkül, és arra is rákérdezünk, hogy nem érez-e felelősséget a minisztersége alatt törté
2008. február 4. hétfő 14:02 - Pór Károly
Az MDF elmúlt 18 évét hogyan értékeli?

A rendszerváltozás – az, az időszak, amikor a szocializmusból a kapitalizmusba való átmenet feltételeit kellett biztosítani, az egypártrendszerből átléptünk a többpártrendszerbe – hatalmas nagy történelmi munka volt, ami vitathatatlanul az MDF nevéhez fűződik. Persze el lehetett csúszni banánhéjakon, de „a víz szalad a kő marad, de a kő marad” vagyis az alapozó munkát, amire aztán rá lehetett építeni az elmúlt 18 év változásait elvégeztük. Viszont „cserébe” stigmát kapott a párt. Azt hittük, másképp fogunk élni, jobb lesz a világ, és kevesen gondolták azt, hogy ennek mi magyarok fizetjük meg az árát.



Igen az tény, hogy a rendszerváltozás első négy évét talán az MDF sínylette meg leginkább, de nem szabad elfelejteni, hogy még ’94-ben is a harmadik erő volt az országban, míg aztán később már az életben maradásért, a Parlamentbe jutásért kellett küzdeniük. Hogy jutott idáig a párt? Hol hibáztak?

Nagy volt a pártra háruló teher, ami egy osztódást indított meg a párton belül. Ez egyébként már a kormányalakítás előtt megkezdődött, amikor egyesek tömegmozgalmat akartak az MDF-ből nem pedig pártot. Ezt követte később a Csurka-féle radikális csoport kiválása, majd a ’94-es választások után az MDNP kiválása. Ez mind annak a jele volt számomra, hogy amikor a tetteknek eljött az ideje, akkor sokan megmaradtak a kritika szintjén, és nem voltak képesek közösen építkezni, a közös építkezés közös felelősségét vállalni. Ez az ellenzékiség egyébként belénk ivódott magyarokba negyven év alatt: mindig mindent kritizálni, saját elképzelések nélkül. Az MDF-en belül is ez okozott törést, de más kelet-közép európai rendszerváltó pártokkal ellentétben fenn tudott maradni. A ’98-as választások volt a mélypont, de azóta mindig kicsit emelkedett a támogatottságunk, és ma eljutottunk odáig, hogy az újbudai előrehozott választásokon közel 10 százalékot kapott Csapody Miklós. Én abban bízom, hogy ez a folyamat folytatódik és 2010-ben nem alakul kormány az MDF programja nélkül.

Antall József halála mennyire befolyásolta az MDF későbbi sorsát? Kívülállóként úgy tűnik, hogy az ő személye tartotta össze a pártot.

Antall József színrelépését követően két komoly szakadása is volt a pártnak, amikre utaltam is fentebb. Vele szemben elfogult vagyok: a rendszerváltozás óta a legjelentősebb politikusnak tartom. Ő a legnehezebb időszakban tett azért, hogy visszafordíthatatlan legyen egy folyamat, Magyarországot Európa térképére helyezte. Ugyanakkor azt láttam, hogy Antall József nagyon óvatos, mérsékelt politikája sokszor nem találkozott a tagság gyors megoldásokat követelő elvárásaival, és emiatt sokat küzdött, de a problémák leküzdésében nagyon sokat segített a tekintélye. Az biztos, hogy az egész rendszerváltás másképp alakul, ha nincs az ő tragikus ’93-as halála, és nem töri ketté annak a konzervatív jobboldali politikának a menetét, melyet a Magyar Demokrata Fórum akkor képviselt.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását