2024. április 20. - Tivadar

Kettős mércével mér a Fidesz is?

Az MSZP szerint a Fidesz kettős mércét alkalmaz az egészségügy privatizációjával kapcsolatban: miközben az ellenzéki párt országos szinten az egészségügy privatizációja ellen szólal fel, addig helyi szinten részt vesz ilyen ügyletekben.
2008. június 28. szombat 18:47 - Hírextra
Török Zsolt, a szocialista párt országgyűlési képviselője elmondta: "miközben a Fidesz országos és megyei szinten is az egészségügy privatizációja ellen van, helyben a saját párttársának adja Heves város polgármestere az egészségügyi intézmény működtetési jogát". Egy, a birtokukba jutott dokumentum szerint a cég ezt követően adómentességet is kapott az önkormányzattól - tette hozzá Török Zsolt.

Az MSZP-s politikus emlékeztetett: korábban felvetődött annak a lehetősége, hogy a polgármestert és a privatizációban részt vett vállalkozót, a Fidesz egri elnökét kizárják az ellenzéki pártból. "Mindezidáig ez nem történt meg" - jegyezte meg Török Zsolt.

"Felmerül a kérdés, hogy miért nem zárták ki őket eddig még a pártból, meddig nyúlnak a szálak" - mondta a szocialista politikus. Elképzelhető-e, hogy az érintett fideszes politikusokat azért nem zárják ki, mert Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének bizalmasa, Kékesi Dezső, vagy a hozzá köthető üzleti körök állnak a privatizáció mögött? - tette fel a kérdést Török Zsolt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását