2024. április 20. - Tivadar

Takarékosabb önkormányzatot akar Győrben a Fidesz

Takarékosabb önkormányzat alapjait kívánja megteremteni a Fidesz-KDNP és a Pro Savaria frakciószövetsége Szombathelyen, ennek érdekében július 15-ére rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezik a város szocialista polgármesterénél; erről Marton Zsolt,
2008. június 27. péntek 18:21 - Hírextra

A közgyűlés összehívását 15 szombathelyi képviselő kezdeményezi, közöttük Soós József, aki múlt szombaton jelentette be, hogy kilép a szocialista frakcióból és a politizálást a Pro Savaria Egyesület tagjaként folytatja - közölte Marton Zsolt.
"A frakciószövetség a rendkívüli közgyűlésen kevesebb önkormányzati bizottságra és kisebb létszámra kíván javaslatot tenni, megteremtve ezzel az olcsóbb és hatékonyabb döntéshozatal lehetőségét" - mondta.

Hozzátette: a bizottságok létszáma a javaslat elfogadása esetén mintegy 30 százalékkal csökkenne, ami csaknem 30 millió forintos költségmegtakarítást jelentene az önkormányzatnak.
A frakcióvezető szólt arról is, hogy a rendkívüli közgyűlésen a Szombathelyi Vagyonhasznosító Zrt. irányítási és működési költségeinek lefaragására is javaslatot tesznek.
"Szükségesnek tartjuk a vagyonkezelő tevékenységének átvizsgálását is, különös tekintettel arra, hogy a cég az elmúlt időszakban - mintegy 1 milliárd forint összegben - a piaci ár többszöröséért vásárolt ingatlanokat" - közölte Marton Zsolt.

A 29 tagú szombathelyi közgyűlésben eddig 14 mandátummal rendelkezett a Fidesz, a KDNP és a Pro Savaria alkotta frakciószövetség, 13 mandátuma volt az MSZP-SZDSZ koalíciónak, egy mandátummal rendelkezik az Együtt Szombathelyért Egyesület (ESZE), egy mandátummal pedig az MDF. A várost irányító MSZP-SZDSZ koalíció eddig az ESZE és a MDF képviselőjének támogatásával szerzett többséget döntéseihez, a helyzet azonban Soós József szocialista képviselő kilépésével megváltozott, a szavazati arányok megfordulhatnak.
Ipkovich György, Szombathely szocialista polgármestere hétfői sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az önkormányzat működőképességét nem veszélyezteti Soós József kilépése, "bízik a képviselő lojalitásában", a megindított nagy projektek folytatása terén továbbra is számít támogató szavazataira.

Hangsúlyozta, a szavazati arányok tekintetében bízik abban, hogy a civil szervezetekkel való együttműködés a jövőben nem szűkíteni, hanem bővíteni fogja a városvezetés mozgásterét.
Soós József viszont megfogalmazta: döntéseit szakmai és nem politikai alapon kívánja meghozni a jövőben, esélyt lát arra, hogy a közgyűlés két politikai oldala között egy új alapokon nyugvó együttműködés alakuljon ki, személy szerint pedig egyfajta "híd szerepet" szeretne betölteni ebben.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását