2024. március 29. - Auguszta

Kérdésekkel fordul a Fidesz Kiss Péterhez

A Fidesz írásban kér választ a kancellárminisztertől a kormányszóvivő.hu portál elkészítésének körülményeiről; a párt szóvivő-helyettese azt is közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy a Fidesz minden jogi eszközt felhasznál, hogy kiderítse: miért ker
2008. június 26. csütörtök 16:11 - Hírextra
A Fidesz - egyebek mellett - azt kérdezi Kiss Péter minisztertől, hogy ki döntött arról, hogy 200 millió forintot fordítsanak egy internetes oldal elkészítésére; kiktől kértek árajánlatot, és kik, milyen összegben tettek ajánlatot; tételesen felsorolva milyen költségeket takar a 200 millió forint, illetve kik kaptak megbízást a 200 millió forint terhére - mondta Cser-Palkovics András Budapesten. Hozzátette: a válaszok áttekintése után döntenek arról, tesznek-e, s ha igen, milyen jogi lépéseket.
Hozzátette: tudni szeretnék Kiss Péter álláspontját arról, miként fordulhatott elő, hogy a honlap hosszú napokon keresztül használhatatlan volt.

"Nem gondolja miniszter úr vállalhatatlannak a 200 millió forint kidobását azok után, hogy valakik az interneten 0 forint + áfa költséggel hozták létre az alternatív kormányszóvivői honlapot?" - olvasható Cser-Palkovics András levelében, amelyet csütörtökön küld meg Kiss Péternek.
Közölte: az interneten megtalálták a kormányszóvivő.hu "ikerpárját", aminek az elkészítése - a készítők által a honlapon közzétett információ szerint - nulla forintba került. A politikus közölte: összevetette a két oldalt, és megállapította, hogy tartalmukban azonosak, és valószínűleg technikailag is hasonlóak. Kérdésre válaszolva közölte: nem tudja, kik készítették ezt a honlapot, de az elkészítés költségeiről megtalálható információban nem kételkedik.
Cser-Palkovics András szerint ez az oldal is bizonyítja, indokolatlanul magas az összeg, amiért a kormány elkészíttette a kormányszovivo.hu oldalt.

A politikus az MTI kérdésére válaszolva közölte: a válaszok áttekintése után döntenek arról, tesznek-e, és ha igen, milyen jogi lépéseket.
Az alternatív oldal kapcsán a helyettes szóvivő kitért arra, hogy a Fidesz honlapját is munkatársaik készítették munkaidőben, és ugyanígy üzemeltetik is. Így plusz pénzt sem az elkészítésre, sem az üzemeltetésre nem fordítanak - jegyezte meg.

A fideszes politikus álláspontja szerint az elmúlt hetekben több, a kormányzat pénzpazarlásáról szóló hír borzolta a kedélyeket. Ezek között említette, hogy a potenciális költségek duplájáért utazott Gyurcsány Ferenc delegációja Szarajevóba, több, mint négy millió forintért fényezték át a kormányzati luxusflotta egyik autóját.

Budai Bernadett kormányszóvivő a kormanyszovivo.hu oldalon közvetített reagálásában azt mondta: Cser-Palkovics András törvényes határidőn belül megkapja a választ a kancelláriaminisztertől. A szóvivő szerint a fideszes politikus is meggyőződhet arról, hogy nem pusztán egy honlapról van szó, hanem egy komplett informatikai rendszer fejlesztéséről.
Mint mondta, a honlap létrehozásának alapvető célja az volt, hogy növeljék az információkhoz való hozzájutásban az esélyegyenlőséget, hiszen eddig sok vidéki újságíró nem tudott részt venni a budapesti tájékoztatókon, a honlap segítségével viszont lehetőség nyílik végignézni a tájékoztatókat és kérdéseket feltenni.

Budai Bernadett szerint a Fidesz ezzel az akcióval arról akarja a figyelmet elterelni, hogy a nyilvánosságra került közvéleménykutatások a Fidesz romló, és az MSZP javuló tendenciáit mutatták ki.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását