2024. március 29. - Auguszta

Újra működik a képviselő-testület

Hónapokig tartó politikai csatározások után újra működik Újbuda képviselő-testülete, miután sikerült biztosítani a határozatképességet - közölte Domonkos Csaba, az önkormányzat sajtófőnöke az MTI-vel pénteken az előző esti ülésről beszámolva.
2008. június 20. péntek 13:21 - Hírextra
A Molnár Gyula (MSZP) polgármester vezette egy fős testületi többség akkor veszett el, amikor egy liberális képviselő kilépett a pártjából és függetlenként szavazatával már nem támogatta az MSZP-SZDSZ-MDF-es képviselők alkotta városvezetést.

Az ellenzéki, fideszes és független képviselők az ezt követő két hónapban nem szavaztak a napirendről, így többször is határozatképtelenek maradtak az összehívott ülések. A patthelyzet feloldásának lehetőségét az ellenzék időközi választás kiírásában látta, ám miután mindkét oldalnak 19 képviselője volt, ezt nem tudta kikényszeríteni.

A szembenállás először egy, a József Attila Gimnázium jövőjéről szóló előterjesztés elfogadásával oldódott, majd a csütörtöki ülésen már újra a normál menetrend szerint dolgoztak a képviselők.
A patthelyzet feloldásához a polgármester és a frakciók közötti tárgyalások vezettek; egyebek mellett egy új, közbeszerzési bizottságot állítottak fel és lehetővé tették, hogy az interpellációkat a képviselők a napirend előtt mondják el.

A képviselők a csütörtöki ülésen elfogadták a kerület zárszámadását. Ebben egyebek mellett 2.700 közalkalmazottnak 60 ezer forintos üdülési csekket biztosítottak, továbbá bővítették a kerületi szociális támogatottak körét.

A testület döntött több alapítvány támogatásáról, illetve arról, idén mely kerületi művészek részesüljenek az újbudai Mecénás ösztöndíj támogatásából.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását