2024. március 29. - Auguszta

Korlátozott kórházak

Csak a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottságának engedélyével vehetnek fel új dolgozókat, illetve bocsáthatnak el bárkit szeptembertől abban a három fővárosi kórházban, amelynek élén januártól főigazgató-váltás lesz - nyilatkozta a testület elnöke az
2008. június 19. csütörtök 18:46 - Hírextra
Szolnoki Andrea (SZDSZ) elmondta, hogy a bizottság csütörtöki ülésén Kornya László fideszes politikus azt javasolta, hogy az új főigazgató kinevezéséig tiltsák meg a dolgozók elbocsátását, illetve felvételét az érintett kórházakban. A testület MSZP-SZDSZ többsége végül is úgy módosította ezt az indítványt, hogy ott, ahol a távozó főigazgató személycserét kezdeményez, ez csak a bizottság jóváhagyásával valósulhat meg.

Szolnoki Andrea közölte azt is, hogy nyugdíjazás miatt rövidesen kiírják a pályázatot a Bajcsy-Zsilinszky, a Nyíró Gyula és az újpesti Károlyi Sándor Kórház főigazgatói posztjára.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását