2024. május 7. - Gizella

Megszűnik a Magyar Gárda?

A Fővárosi Főügyészség hétfőn kezdeményezte a bíróságnál a Magyar Gárda feloszlatását. Az ügyről megkérdeztük az ügyészség, egy ügyvéd, a Gárda vezetőjének Vona Gábornak és a Roma Polgárjogi Alapítvány igazgatójának, Setét Jenőnek a véleményét.
2007. december 19. szerda 12:00 - Pór Károly



Setét Jenő – Roma Polgárjogi Alapítvány: „A Magyar Gárda működése támadás a demokrácia ellen.”

Mi a véleménye a Magyar Gárda feloszlatását célzó beadvánnyal?

Egyetértünk az ügyészség kezdeményezésével. Ha egy egyesület alkotmányellenesen működik, mert egy közösség ellen uszít, akkor fel kell oszlatni. Alapvető probléma, hogy a Gárda a cigánybűnözésre hivatkozva úgy gondolja, hogy a rendvédelmi szervek helyébe léphet és elláthatja azok feladatát. Ez a demokrácia elleni nyílt támadás.

Egy-egy ilyen esemény alapján, mint a tatárszentgyörgyi le lehet vonni messzemenő következtetéseket a Magyar Gárda egész működésére nézve?

A Magyar Gárda valamennyi kommunikációja, tette teljesen nyilvánvalóan uszít a roma népcsoporttal szemben, és ha ezt nem vesszük tudomásul akkor elmaszatoljuk a problémát.

A romák körében valós félelem van a Magyar Gárdával szemben?

Igen, a roma közösségek tartanak a szélsőjobb fasisztoid veszélyétől. Az ország minden részéről kapunk megkereséseket a Magyar Gárdától való félelem okán. Ami nem is meglepő annak fényében, amit a Gárda kommunikál. Az viszont nem igaz, hogy akár Tatárszentgyörgyön, akár Kerepesen, akár máshol a lakosság félne a romáktól. Ezt a helyi polgármesterek is megerősíthetik.

Mennyire lehet megoldás a feloszlatás, hiszen más szervezeti formában ugyanúgy folytathatják működésüket?

Lehet vitatni, hogy ez megoldás-e vagy sem. Bizonyára újra fognak szerveződni, de minden olyan egyesületet, amely alkotmányellenesen működik fel kell oszlatni.

Igen, de attól, hogy feloszlik a Gárda tagjai még maradnak. Nem a párbeszéd lehet a megoldás kulcsa?

Nincsenek meg azok a minimális konszenzusok, amelyek a párbeszédet lehetővé teszik. Egy olyan szervezettel, amely azt állítja, hogy a bűnözés cigány sajátosság, nem lehet beszélgetni.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását