Mi történt az alkotmánnyal?
Két évvel ezelőtt az Unió több éven át születő és kompromisszumokkal teli álmát, az Alkotmányt épp két alapító tagjának lakosai törték össze ideiglenesen vagy talán örökre. Franciaország és Hollandia lakosai nemet mondtak az integrációt erősítő okiratra. Valószínűleg ezzel nem voltak egyedül, az eu szkeptikusabb országok sem voltak „elájulva” az alkotmány egyes pontjaitól. Viszont az egyértelmű volt, hogy az EU intézményrendszer változást igényel.
Az EU új ruhája
Mi mást tehettek az Uniós honatyák, mint hogy átírták az elutasított tervet és kicsit más köntösben elővették újra. Gondosan ügyelve arra, hogy ezúttal ne érintsenek olyan kérdéseket, amihez népszavazás útján ki kellene kérni a nép véleményét, vagy olyanokat, amiket valamiért a tagországok lakó nemtetszéssel fogadnának.
A Reformszerződést általában a tagállamok országgyűléseinek kell ratifikálni 2008-ban, de előfordulhat egyes országokban az EU számára eddig nem túl sikeres népszavazás is. Várhatóan Írországban és Dániában, de előfordulhat, hogy Hollandiában is. 2009-ben életbe is léphet a szerződés sikeres ratifikációk esetén.
A hatékonyság a kitűzött cél
Figyeltek arra is, hogy a fontolva integrálódó államok vészjelzője se csapja ki a biztosítékot. A tárgyalásokat fokozódó kompromisszumkészség jellemezte. Ugyanis mindenki belátta, hogy az EU-nak változtatni kell bizonyos kérdésekben, mivel a 27 tagállam más játékszabályokat igényel, ahogy nem játsszuk ugyanúgy a focit mikor hatan vagyunk, mintha ha huszonketten lennénk. Az egyik elengedhetetlen változás a vétójog kérdése volt.
A vétójog mondjon le
Az eredetileg hat tagállamra íródott Római szerződésben még nem számoltak azzal, hogy egyszer huszonhét (és a jövőben várhatóan még több) tagország irányításának alapelveit fektetik le. Így nem volt problémás a vétójog kérdése: végülis jogos, hogyha hat közül egynek valami végképp nem tetszik, tiltakozása meghallgatassék. 27 tagállam esetében ez már lényegesen kínosabb, körülményesebb helyzetet teremt. Állandó kompromisszumkeresés és nulla haladás a vége, ha reálisan végiggondoljuk.
Már az Alkotmány is véget szeretett volna vetni a vétójognak, és a reformszerződés elfogadásával, ha minden igaz eltűnik az Unió történetének egyik leginkább haladás gátló alapszabálya. A vétójog helyébe a többségi szavazás lép. Kettős többség kell a javaslatok elfogadásához: a tagországok 55 százalékának áldása szükséges. Ez 15 tagállamot jelent a másik feltétel hogy egyetértő országok lakosai az EU össznépességének legalább 65 százalékát tegyék ki.
Vissza a Parlamentbe 
Az Európai Parlament (EP) az EU polgárai által választott szervezete, szerződésről szerződésre bővítik éppen ezért a jogkörét, mivel az unió demokratikusságának szempontjából ez elengedhetetlen. A Reformszerződés értelmében az EP egyenragú társjogalkotó lesz, befolyása ezáltal még nagyobb lehet, többek között olyan meghatározó és állandó vitákat kirobbantó kérdésekben is mint az agrárpolitika. Növelték a nemzeti Parlamentek szerepét is az uniós döntéshozatali folyamatokban.
Magyar és bolgár sikerek
A magyar nyilatkozatok a Reformszerződés sikere után kiemelték, hogy az Alkotmány-tervezetbe magyar sugalmazásra bekerülő kisebbségek védelme kérdés megmenekült a süllyedő hajóról és más alapelvek mellett felvették a Reformszerződés tutajára is.
A bolgárok is örülhetnek, az ő diadalmuk nyelvészeti eredetű: elérték, hogy az uniós közös pénz, az euró helyesírásába bekerüljön az általuk preferált evró verzió.
Elnökség és külpolitika
Fontos változásokat hoz a Szerződés az Unió tetején is. Az eddig félévente rotációs alapon váltakozó uniós elnökség intézménye helyett, ezután az Uniónak elnöke lesz, két és fél éven át. Fontos lépés a közös kül- és védelmi politika felé a külpolitikai főmegbízott (vagy külképviselő) poszt létrehozása. Ez a személy jeleníti meg majd az Unió külpolitikai irányvonalát, ő lesz az EU külügyminisztere egyszerűbben megfogalmazva.
Vitás kérdések
A szerződés tartalmáról már a júniusban megállapodtak a tagországok, Lisszabonra csak a pontos szöveget jóváhagyása várt. Ezenfelül néhány vitás kérdést még maradt: egyes intézkedéseket bizonyos tagállamok kifogásoltak, mondván hogy érdekekibe ütközőek. Ezekben a kérdésekben sikerült megállapodniuk a portugál fővárosban.
Majdnem blokkoló kisebbség
A Ioannina formula jelenthetett volna botlást a szerződés tető alá hozásában. A szavazati súlyok újraosztás kifejezetten hátrányosan érintette a lengyeleket, ezért szorgalmazták a majdnem blokkoló kisebbség intézményének hivatalosítását. Ez azt jelenti, hogy ha néhány országnak nem is elegendő a szava (lélekszáma) egy döntés megakadályozásához, legalább két éves halasztást érjen közös tiltakozásuk, további vitáknak teret adva. A megszületett kompromisszum a következő: jegyzőkönyv formájában csatolják a követelést az alapszerződéshez, ami kimondja, hogy a formulát csak az összes tagállam beleegyezésével módosíthatják.
Ráadásul az EU igen bőkezű volt a lengyelekkel: állandó főtanácsnoki helyet kaptak az Európai Bíróságban. A lengyelek tárgyalási pozícióját viszont nagyban befolyásolta az a tény, hogy a tárgyalások után közvetlenül előrehozott választásokat tartottak. Egyes gonoszul csiripelő madarak szerint sokkal hamarabb „beadták a derekukat”, csak a döntés nyilvánosságra hozatalát halogatták.
Mindenki kapjon még egy helyet?
Másik viharosnak ígérkező vitás kérdésben az olaszok voltak a főszereplők. Nem voltak hajlandóak elfogadni, hogy a jövőben kevesebb parlamenti szék jusson nekik. Egész érdekesen oldották meg a kérdést: a képviselők száma nem nő, azonban az EP elnökét nem számítják bele a jelenlegi 750-es létszáma. Az így nyert mandátumot pedig Olaszországnak ajándékozták.
A közösség védelmet jelent
A Reformszerződésben szereplő Alapjogi Charta a legfontosabb polgári és munkavállalói jogokat rögzíti az EU-ban, védelmet biztosítva az európai állampolgároknak. Az euroszkeptikus országok közül Nagy-Britannia már el is érte, hogy rá nem legyen kötelező érvényű. Külön egyezségre volt szükség velük és a hollandokkal. Ezáltal közvetve szerel csak a szerződésben.
Az EU mint jogi személy
A Reformszerződés elfogadását az egész Unión belül bizakodóan fogadták és ünnepelték. Kérdés, hogy sikeres lesz-e a 2008-as ratifikációs év és hogy mit hoz a jövő az Uniónak, ami a szerződés értelmében már jogi személlyé avanzsálhat. Az Alkotmány bukása után igazán nagy jelentősége lenne annak, ha sikeresek lennének ezek a hatékony működést elősegítő törekvések, és az uniós csúcsokon már nem az átalakításról, hanem kizárólag az EU-t érintő fontos kérdésekről beszélhetnének, mint például a globalizáció vagy a klímaváltozás.
