2024. április 20. - Tivadar

Már az ügyészségen Szijjártó ügye

Hivatali visszaélés miatt tett bejelentést a Szijjártó Péter fideszes politikus által vezetett győri önkormányzati bizottság pályázati támogatások odaítélésével kapcsolatos egyes döntései miatt egy helyi szocialista politikus a Legfőbb Ügyészségen kedden.
2007. november 6. kedd 16:52 - Hírextra
Az önkormányzati bizottságban olyan emberek vettek részt a pályázatok elbírálásában és olyan emberek tettek javaslatot a pénzek felosztására, akik maguk is pályáztak - mondta az ismeretlen tettes elleni bejelentésről szólva az MTI-nek Gergely Zoltán, a szocialista párt győri szervezetének elnökségi tagja.

Gergely Zoltán szerint felmerül annak a gyanúja, hogy Szijjártó Péter tudtával az általa vezetett bizottságból milliók vándoroltak a Fideszhez, illetve a Fidelitashoz köthető politikusokhoz, azok családtagjaihoz, és cégeihez.

A győri szocialista politikus megjegyezte, hogy egy ízben olyan jelentkező nyert el támogatást, aki eleve nem is indulhatott volna a pályázaton.

Gergely Zoltán hozzátette: nem lenne szerencsés a győri ügyészséget egy ilyen üggyel terhelni, ezért fordultak a feljelentéssel a Legfőbb Ügyészséghez.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

advocaat
2007. november 7. 03:29
Ez semmi.

A szocik ZUSCHLAG védhetetlen ügye, a kőbányai botrányok, a Veres körüli ÁFA-csalás sötét körülményei miatt, azóta "vagyonosodási vizsgálatot",
MOCSKOLÓDÁSI hadjáratot indítottak: épp az a Török Zsolt, aki Egri Tanárképző diplomát hazudott, de a rektori hivatal szerint NÁLUK SOSEM JÁRT főiskolára...

Ez megy: Hazudik Frenc, akkor NYILVÁN Viktor is,
Lop a szoci, akkor a FIDESZes is,
elqrnak szinte mindent,
de "Viktor sem tenne másként"....

Ócska egy lepusztult bűnbanda vezeti az országot, Hankiss Elemérék szavaival:
LUMPENKORMÁNYZÁS folyik!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását