2024. május 12. - Pongrác
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Elhunyt Papp György

Hosszú betegség után 68 éves korában elhunyt Papp György, az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára.
2009. január 21. szerda 13:41 - Hírextra
A délvidéki magyar tudományos és művelődési élet jeles alakjának keddi haláláról a vajdasági Magyar Szó napilap számolt be. Csütörtökön temetik szülővárosában, Magyarkanizsán (Kanjiza), ahol középiskolai tanárként kezdte pályafutását. 1986–tól 1992-ig a Hungarológiai Kutatások Intézetének igazgatóhelyettese, majd igazgatója lett. 1990-ben doktorált, 1991-ben docens lett, 1996-ban rendkívüli tanár, majd 2001-ben nevezte ki a kar egyetemi rendes tanárrá.

Pályafutás alatt mintegy 150 tanulmányt írt, valamint 20 könyvnek volt egyedüli vagy társszerzője volt.
Mint 2003-ban írt önéletrajzában olvasható: az oktatás mellett tankönyvírással, frazeológiai, névtani, összevető nyelvészeti, nyelvjárási, szociolingvisztikai kutatásokkal foglalkozott, vendégtanárként az ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékén is tanított 1994-ben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását