2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Vérdíj a korruptak fején

Milliós pénzdíjjal és személyi védelem a hála ezért, ha valaki segít a kormánynak a korrupciós ügyek feltérképezésében, illetve ilyen cselekményre utaló jeleket azonnal jelez a hatóságoknak. A törvényről márciusban tárgyal a parlament.
2009. január 16. péntek 13:59 - Toportyán
A minta amerikai, de az ötlet, hogy valaki bátran jelentse fel kollégáját, ismerősét, jó. A korrupciót és a csúszópénzeket így akarja visszaszorítani a kormány. Az ötlet nem új, Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter már tavaly beterjesztette a javaslatot. Avarkeszi Dezső azonban nem nyilatkozott ez ügyben, mert még nincsenek részletek, ezért korai lenne erről beszélni. Ami biztos, hogy nem csak jogi védelemben, de anyagi juttatásban is részesülnének, azok, akik bejelentést tesznek.

Kondorosi Ferenc a Borsnak elmondta, hogy a személyes adatok megadása után teljes anonimitást biztosítanak, hiszen munkája és testi épsége is veszélybe kerülhet. Az „Új rend és szabadság” kormánybiztosa azt is elmondta, hogy a juttatás mértéke a kárérték 15-20 százaléka, de vannak országok, ahol fix összeg jár, például Angliába, ahol 10,6 millió forintnyi fontot kap a bejelentő. Mindenképpen olyan összeget kell adni, hogy az illető abból képes legyen új életet kezdeni, bárhol a világon. Ha a szükség úgy kívánja, személyi védelem is jár a „fizetség” mellé. A Bors értesülései szerint, ha nagy súlyú az eset, akkor a személyazonosság megváltoztatását is támogatja az állam.

A napilap érdeklődését ellenzékei politikusok mindeddig elutasították, ezért nem tudni, hogy vajon a Fidesz mennyire támogatja vagy ellenzi az ötletet. Kondorosi elmondásai alapján „óvatos érdeklődéssel” fogadták, a szerinte márciusban a parlament elé kerülő ötletet
Forrás: Bors/HírExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását