2024. március 29. - Auguszta

A korrupció elleni küzdelemben is Amerikát majmolnánk?

Amerikai mintára harcolna a jövőben a korrupció ellen a magyar kormány: törvény védené azokat az állampolgárokat, akik jelentenék a korrupciógyanús ügyeket a hatóságoknak - mondta Avarkeszi Dezső, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára ked
2009. január 13. kedd 11:38 - Hírextra
A korrupcióellenes koncepció társadalmi vitája néhány héten belül elkezdődhet, az erről szóló törvényjavaslat pedig akár már tavasszal, de legkésőbb ősszel az Országgyűlés elé kerülhet - mondta Avarkeszi Dezső az MTI-nek egy kétnapos budapesti korrupcióellenes konferencián.
"Az amerikai rendszernek a lényege, hogy ha egy munkavállaló olyan valós bejelentést tesz, amely korrupciós jelenségre hívja fel a figyelmet, akkor egyrészt a védelmét biztosítják, másrészt a megtérülő pénzből jutalmazzák is" - mutatott rá az államtitkár.

April H. Foley amerikai nagykövet szerint az amerikai modell Magyarországon is eredményes lehet. Az állampolgári bejelentésekre épülő rendszerrel milliárdokat spórolhat a magyar állam - tette hozzá az MTI-nek nyilatkozva.

Magyarországon - csakúgy mint a világ többi országában - jelen van a korrupció, a kormány azonban elkötelezte magát ennek visszaszorítása mellett. A kabinet eddigi intézkedései közül azonban nem mindegyik volt eredményes. Az eredménytelen próbálkozások között lehet említeni a párt- és kampányfinanszírozás kérdését - mondta a nagykövet.

Avarkeszi Dezső szerint is az egyik legfontosabb kérdés a párt- és kampányfinanszírozás. A kormány 2006-ban már benyújtott egy törvényjavaslatot, az Országgyűlés azonban azt nem fogadta el. A kabinet most újabb ötpárti tárgyalásokat kezdeményez ebben az ügyben - fűzte hozzá.
Az átláthatóságot segíti, hogy tavaly év végén a parlament elfogadta a közbeszerzési törvény módosítását. Emellett a kormány folyamatosan dolgozik az adminisztratív terhek csökkentésén - mutatott rá.

A rendszerváltás óta valamennyi kormány megpróbálta valamilyen formában visszaszorítani a korrupciót. Ezek a lépések azonban nem hoztak áttörést - tette hozzá a politikus.

A Transparency International legutóbbi jelentése szerint Magyarország a korrupciós érzékelési index (CPI) nemzetközi rangsorában 5,1 ponttal a 47. helyre csúszott vissza az előző évi 39. helyről, és a régióban Szlovénia, Észtország után az idén Csehország is megelőzte.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását