2024. április 18. - Andrea, Ilma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Ügyetlen gyerekből túlsúlyos felnőtt?

Azok a gyerekek, akiknek ügyetlen a kezük és gyengébb a koordinációjuk, nagyobb valószínűséggel válnak túlsúlyos felnőtté - állítják svéd és brit kutatók a British Medical Journal című szaklapban.
2008. augusztus 14. csütörtök 15:40 - Hírextra

A stockholmi Karolinska Intézet és a londoni Imperial College kutatói a 11 ezernél több résztvevővel, 1958-ban indult brit Nemzeti Gyermekfejlődési Tanulmány adatait elemezték. A National Child Development Study (NCDS) kutatói az 1958-as év egy adott hetében született összes gyerek és szüleik körében végeztek különböző vizsgálatokat 1991-ig, a korosztály 33 éves koráig.

Mintegy nyolcezer gyerek kézügyességét hétéves korukban tanárok vizsgálták, tizenegyéves korukban pedig közel hétezer kiskamasznak emellett a koordinációját is tesztelte orvos.

A kutatók most meglepően sok összefüggést találtak a feljegyzett neurológiai problémák és az elhízás között. A tanulmány szerint a brit gyerekek közül a hét- és tizenegyéves korban legügyetlenebbeknek jóval nagyobb volt az esélye a felnőttkori elhízásra, mint a többieknek.

"Korábban azt feltételezték, hogy az elhízással kapcsolatos idegrendszeri eltérések mindegyike magából a túlsúlyból származik. Az eredmény azt jelzi, ez nem így van" - mondta Scott Montgomery, az egyik kutató.

A jelenség háttere még nem tisztázott, ám Montgomery szerint olyan tényezők befolyásolhatják, mint az anya terhesség alatti dohányzása, vagy a gyerekkori mozgáshiány. A sok és változatos mozgás fontos lenne a gyerekek finommotoros kontrolljának, ügyességének kialakulásához.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását