2024. március 29. - Auguszta
Nemrég tért haza Horvát Éva, aki többedmagával két hónapig forgatta Kolumbiában az Éden Hotel című realityt. A munka mellett, bőven jutott ideje városnézésre is, így rengeteg élményt szerzett. Erről mesélt a HírExtrának.
2011. február 12. szombat 17:11 - Kancsár Edina
Nemrég érkeztél haza Kolumbiából, az Éden Hotel forgatásáról. Nem féltél az utazástól, hiszen Kolumbia híres a bűnözésről?

Sajnos minden emberben vannak sztereotípiák, nem csak egymással-, hanem országokkal szemben is. Nyilván ezek engem is befolyásoltak, de mivel a stáb egy része már forgatott kint, megnyugtattak hogy nincs mitől tartani. Ennek ellenére amikor kiérkeztünk, egy darabig még voltak félelmeim.

Például, amikor először elmentem futni a tengerpartra és láttam a helyi halászokat, illetve a kis bungalókat, megfordult a fejemben, hogy butaság egyedül – a többiek tudta nélkül – elhagynom a szállodát. De később kiderült, hogy felesleges ettől tartani, mert sokkal nagyobb veszélyt jelentettek ránk a tűzlegyek.



Pontosan mit értesz ez alatt?

Ez egy nagyon sunyi kis rovar, mert nem érzi az ember a csípését. Olyasmi, mint egy kis muslica, emiatt csak ritkán lehet észrevenni. A csípése nyomán egy piros udvar keletkezik, amiből a vér is kiserken. Az csípés legnagyobb veszélye, hogy ha vakarjuk, akkor szétáramlik a méreganyag a szervezetben és több csípés esetén, rövid időn belül elefánt méretűvé dagadhat a bokánk. A stáb tagjai közül, többen is kórházba kerültek, nem tudták folytatni a munkát.

Ezek szerint te megúsztad?

Igen. Egy módon lehetett védekezni ellenük: ha egy helyi szappannal bekentük a lábunkat – mert főleg azt csípték –, akkor nem „haraptak” belénk. De, ha valaki ezt kicsit is hanyagolta, rögtön begyűjtötte a csípéseket. Hogy ne járjak pórul, rendületlenül kenegettem magam, ami nagyon vicces volt, hiszen gyakorlatilag szappanos lábbal éltük az életünket a harminc fokban. (nevet)

Milyen tapasztalataid voltak a helyiekkel: kedvesek voltak?

Nagyon kedvesek voltak, de a kommunikáció nehézkesen ment. A spanyolon kívül, semmilyen más nyelven nem beszélnek, úgyhogy kezdetben kézzel-lábbal mutogatós pantomim játékhoz hasonlítottak a beszélgetések. (nevet) Később elsajátítottuk az alapkifejezéseket spanyolul, ami a szállodai élethez kellett.



Hogyan foglalnád össze pár szóval a kint töltött két hónapot?

Életem eddigi legnagyobb élménye volt.

Miről szól konkrétan az Éden Hotel?

Fiatalok életét mutatja be, hogy miképpen élik a mindennapjaikat egy zárt közösségben, egy felsőkategóriás hotelben. Olyan, mint egy igazi szappanopera: szerelmek, kapcsolatok, féltékenység, ármánykodás, stb. Ha összezárnak embereket, felnagyítva produkálják mindazokat az elemeket, amik amúgy is jelen vannak az életükbe és a nézők ebbe pillanthatnak majd bele.

Szerinted van még kereslet egy ilyen típusú valóságshowra, hiszen manapság már szinte minden műsort ismert személyiségekkel próbálnak eladni és még az sem garancia semmire?

A valóságshowk között is van különbség. A jelenlegi piac azt mutatja, hogy sztárok nélkül is remekül működhetnek a műsorok, illetve valóban nem garancia a sikerre, ha ismert ember is szerepel benne. Szerintem, ha van egy jól megszerkesztett produkció, jó szereplőkkel, akkor működhet.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását