2024. június 18. - Arnold, Levente

Iszapömlés: hosszútávra készülnek

Hétfő reggeltől új helyszínen, hosszú hónapokra berendezkedve, az újjáépítés végéig működik a vörösiszappal elöntött térségben az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ, amelynek informatikai kialakítását estig elvégzik - mondta Benkovics Zoltán dandártábornok vasárnap reggel Devecserben az MTI-nek.
2010. november 7. vasárnap 10:59 - HírExtra
A kárfelszámolást irányító operatív törzs eddig a katasztrófavédelem autóbuszában dolgozott, és előbb Kolontáron, majd a devecseri polgármesteri hivatal elől koordinálta a már öt hete za
űjló, és a közvetlen lakókörnyezetekben a hétvégére befejeződött kárfelszámolási munkálatokat.

Az új parancsnoksági helyszín ezentúl Devecserben panzióban lesz, amely a vörösiszap-katasztrófa miatt kiürült. Az épületet már kitakarították, és az informatikai, távközlési hálózat kiépítésén jelenleg is dolgoznak a szakemberek. A számítógépeket központi hálózatba kötik, így közvetlen kapcsolatban lesznek a kormánnyal és az illetékes szaktárcákkal, valamint az újjáépítéshez és a lakosság ellátásához szükséges központi adatbázissal.

A feladatokat irányító parancsnok elmondta: az új felépítés szerint működő Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központnak lesz egy operatív törzse, amely a munkafolyamatot koordinálja, és arról a katasztrófavédelmi kormánybiztosnak napi jelentéseket tesz.

Benkovics Zoltán hozzátette: a jogi csoportnak valamennyi károsulttal és a megsérült ingatlanok összes tulajdonosával fel kell vennie a kapcsolatot, nyilatkozatokat kell begyűjteniük, hogy miként tervezik jövőjüket, akarnak-e Devecserben maradni, vagy más cserelakásra tartanak igényt. A bontásra ítélt házak megsemmisítéséhez hozzájárulási nyilatkozatot kell kérniük, és a jogi csoportnak kell minden szükséges szerződést, jogi eljárást lebonyolítania. Az egyénenkénti felmérés, nyilatkozattétel szerdán kezdődik, és ha megvan minden dokumentum, akkor kezdhetnek a bontáshoz.

Az eddigi felmérések szerint Devecserben 225 házat kell eldózerolni, míg Kolontáron 21, Somlóvásárhelyen két ház vár bontásra.

A logisztikai csoport a koordinációs központ működését biztosítja, gondoskodik az adományok raktározásáról, elosztásáról, az újjáépítési csoport pedig a lakóházak építését koordinálja.
Az október 6-án kihirdetett veszélyhelyzet során keletkezett károk enyhítéséről és a helyreállításról szombaton hatályba lépett kormányhatározat szerint a helyreállítási és újjáépítési munkák határideje 2011. június 30.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását