2024. június 17. - Laura, Alida

A franciák nem sértetek jogszabályokat a kitoloncolással

Nem sértett európai uniós jogszabályt Franciaország a területén ideiglenesen letelepedett, külföldi állampolgárságú romák csoportjainak kitoloncolásával - hangoztatta kedden Brüsszelben Eric Besson bevándorlásügyi miniszter és Pierre Lellouche, az európai uniós ügyekkel foglalkozó francia államtitkár.
2010. szeptember 1. szerda 07:17 - HírExtra
A kormányilletékesek az Európai Bizottság két tagjával, Viviane Reding alapjogi és Cecilia Malmström belügyi felelőssel találkoztak egy rögtönzött szeminárium keretében.

A témában eddig visszafogottnak mutatkozó - bár a romákkal szembeni bánásmódról (egyelőre nem nyilvános) vizsgálatot folytató - bizottság képviselői ezt követően nem nyilatkoztak, de a testület egy szóvivője még korábban megismételte, hogy az unióban mindenkit, így a romákat is egyenlő jogok illetnek meg, és Brüsszel figyeli ennek betartását valamennyi tagállamban.

Bessonék újságírókkal beszélgetve azt fejtegették, hogy az uniós jog nem szolgálhat ürügyül törvénytelen tevékenységek, például embercsempészet elkövetéséhez, és minden tagország felelős saját állampolgárainak integrációjáért. Korábban Párizs már értésre adta, hogy álláspontja szerint a romák elvándorlásának problémájára elsősorban a kiinduló országokban kell választ keresni.

Lellouche megbeszélést folytatott európai parlamenti képviselők egy csoportjával is. Ezen Göncz Kinga (MSZP) - mint az MTI-t utóbb tájékoztatta - egyebek között arra hívta fel a figyelmüket, hogy a francia hatóságok által használt nyelvezet és megközelítés (amelyben etnikai csoportot hoznak összefüggésbe a kriminalitással) veszélyes, ráadásul modellként szolgálhat más EU-tagországok számára is. Már akadtak is követői, például a magyar szélsőjobb képviselői között - tette hozzá.

A magyar képviselő elmondta: Franciaországnak természetesen joga van kiutasítani azt, aki ténylegesen bűncselekményt követ el, de "nem látni, hogy egyéni elbírálások vannak", márpedig "kollektív és etnikai alapon" az ilyen bánásmód nem fogadható el.

A képviselők és a francia illetékesek egyetértettek abban, hogy az Európai Bizottságnak lépnie kellene egy átfogó, európai szintű romastratégia ügyében, amellyel elkerülhetővé válnak az olyan megoldások, hogy az egyes tagországok egymásra "tolják át" a problémákat. Olyan stratégiára van szükség, amely számon kérhető, és (például az uniós támogatások célzottabb elköltésével) elsőbbséget biztosít a társadalmi kirekesztés és a szegénység csökkentésének - fogalmazott Göncz Kinga.

Megerősítette azt is, hogy az Európai Parlament jövő heti strasbourgi ülésének keretében várhatóan plenáris vitát rendez a franciaországi helyzetről. Ennek nyomán a jelenlegi tervek szerint EP-határozat is születik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását