Cudar idők járnak Magyarországon a melegekre. A hétvégi rendezvényük inkább visszafelé sült el, minthogy valódi méltóságot adott volna számukra. Ezután meg a már elfogadott élettársi törvény kerül veszélybe.

A probléma persze valós. Adott egyszer a fejlett világban is erősödő trend, hogy a melegek teljesen egyenjogú tagjai lehessenek a társadalomnak az együttélés terén is. Azaz, ugyanúgy házasodhassanak, mint a heteroszexuális párok. Ezt azonban egyelőre csak néhány állam engedte meg, a nagy többség húzódzkodik tőle. Így Magyarország is.

Megsemmisítették, újratöltötték

Mégis elfogadásra került 2007-ben egy törvény, melyben az élettársi kapcsolatot gyakorlatilag egy szintre helyezték a házassággal és egynemű pároknak is „megengedték”. Ez kiverte a biztosítékot a Kereszténydemokrata Pártnál, és az Alkotmánybírósághoz (AB) fordultak. Az AB 2008. decemberében helyt adott ennek, és megsemmisítette a jogszabályt.

Ám az MSZP-SZDSZ koalíció újra elővette a törvényt, kicsit átfogalmazta majd megszavazta – az AB iránymutatásait pedig gyakorlatilag teljesen figyelmen kívül hagyta. Így megszületett az élettársi törvény 2.0 verziója. Ez annyiban tér el a házasságtól, hogy az azonos nemű párok nem fogadhatnak örökbe gyermeket.

A KDNP problémája tehát nem az, hogy elfogadjuk-e a melegeket párként avagy nem, hanem a házasság intézményének tartalmában. Minden valószínűség szerint ez okozza a legnagyobb problémát az egyébként konzervatív magyar társadalom számára is.

Simlizés

A mostani törvény éppen ezért rendkívül káros. Ugyanis olyan határmezsgyén mozog, ami kifejezetten jellemző néha a magyar közéletre: színlelő, hátulról jövő, simlis. Se ilyen, se olyan. Merthogy Parlament egyik fele nem meri nyíltan kimondani, hogy a házasság igenis létezhet férfi is férfi (vagy nő és nő) között, inkább trükközik, és létrehoz egy szabályozást, amivel mégis szentesíti ezt; a két fajta együttélést egy szintre helyezi.

Két út közül éppen a harmadikat választották. Ha őszintén szembe merne nézni a politikai elit (és a teljes közélet) a problémával, rájönne, hogy két út áll előttünk. Vagy engedélyezzük a házasságot a melegeknek vagy nem. Amennyiben pedig nem, akkor nem nyitunk kiskapukat, hanem egyszer és mindenkorra megtiltjuk.

Az élettársi kapcsolatban ettől függetlenül engedélyezhetjük, de akkor ezt a fajta jogi státuszt olyan szabályozással kell megalkotni, ami messze nem ad annyi jogot, mint a házastársi. Ez teljesen logikus, hiszen a kettőt azért is különíti el más néven a jogrendszerünk.

Nyílt vita

Tehát ha a helyzetet bárki is meg kívánja oldani, nem az Alkotmánybírósághoz kell szaladgálnia, a másik oldalnak meg dafke törvényeket hoznia, hanem szembe nézni az alap problémával. A két oldal érveit társadalmi vitában kellene ütköztetni: kiállni a nyilvánosság elé, és teljes mellszélességgel érvelni pro és kontra (nem pedig óvodásként a jogtudorokhoz menni árulkodni).

Hiszen itt egyszerűen arról van szó, megengedje-e az állam a melegek házasodását vagy sem. De ne feledjük, ez csupán az állami hozzáállás. Attól még a keresztények, muszlimok, zsidók meg az egyéb felekezetek hívei saját vallásuk dogmái alapján házasodhatnak. Azaz egy katolikus templomban (belátható időn belül) nem fogunk két férfit vőlegényi ruhában az oltár előtt látni.

Egyszer majd

A kérdés ettől függetlenül megkerülhetetlen. A meleg szerelmesek igényeit és jogait komolyan kell venni, nem lehet szőnyeg alá söpréssel elintézni. Felvilágosult és demokratikus társadalomban ez egy izgalmas vita téma. Magyarországon azonban jelenleg olyan mély erkölcsi válság van, ami sajnos nem teszi lehetővé, hogy értelmes, ész érvek mentén folyó párbeszédet lehessen erről folytatni.

Reméljük, eljön az ideje, amikor már lehet. Addig meg türelemmel várunk a taláros testület újabb határozatára.