2024. március 29. - Auguszta

Fogyatékosok életkörülményeinek első, széleskörű vizsgálata

Először készült Magyarországon átfogó felmérés az értelmi fogyatékos népességről: a Kézenfogva Alapítvány kutatása vizsgálja az értelmi fogyatékos emberek helyzetét, életkörülményeit, speciális szükségleteit és a számukra biztosított szociális, egészségüg
2008. október 7. kedd 15:57 - Hírextra
A Göncz Árpád volt köztársasági elnök által 1993-ban alapított Kézenfogva Alapítvány azzal a célla jött létre, hogy országos szinten próbáljon javítani az értelmi- és halmozottan fogyatékos gyermekek, felnőttek, valamint hozzátartozóik helyzetén. - A cél azóta sem változott és a felmérés is mutatja, van még mit tenni - mondta Göncz Árpádné, a kuratórium elnöke a keddi sajtótájékoztatón.

Magyarországon jelenleg 80 ezer értelmi sérült ember él. Sokuk még mindig kirekesztetten, elszigetelten, ezért nagyon nehéz felderíteni őket. Végül a szakértői és rehabilitációs bizottságok dokumentumai alapján kerestek fel kérdezőbiztosok mintegy 750 középsúlyos és súlyos értelmi fogyatékossággal élőt - fogalmazott Pordán Ákos, a Kézenfogva Alapítvány ügyvezető igazgatója.
A két éven át tartó kutatásból kirajzolódik, hogy milyen körülmények között élnek az értelmi fogyatékos gyermekek és felnőttek ma Magyarországon. A kép sok tekintetben megdöbbentő és elkeserítő.

A vizsgálat rámutat, hogy a legégetőbb probléma a szegénység. Csupán minden negyedik, értelmi fogyatékkal élő kerül intézeti körülmények közé, többségük a saját családjában él, ami rendkívüli anyagi terhet jelent a szülőknek. Négy családból három a létminimum alatti jövedelemből él - közölte Bass László, a kutatás vezetője.

Az anyagi ellehetetlenülés mellett a családok bezártsága, a szakemberekhez, szolgáltatásokhoz való hozzáférés nehézsége is gondot jelent. Évtizedek óta megoldatlan a napközbeni elhelyezés problémája: fogyatékosok nappali intézménye 70 településen működik az országban mintegy 2500 férőhellyel.

A családok élete szempontjából nehézséget okoz a társadalomból való kirekesztődés is. A mindennapi élet legegyszerűbb mozzanatai jelenthetnek problémát, mint a bevásárlás, a gyógykezelés vagy a szomszéd településre való eljutás. Az értelmi fogyatékkal élők családjainak egynegyede magára hagyottan küzd mindennapi problémáival - világít rá a kutatás.

Magyarországon az értelmi fogyatékos emberek mindössze kilenc százaléka dolgozik, ami elmarad az uniós országok átlagától. Pordán Ákos az MTI-nek elmondta: az elhelyezkedést nehezíti, hogy az értelmi fogyatékos emberek nem rendelkeznek a munkaerőpiacon eladható szakképzettséggel. Továbbá még mindig sokan hiszik azt, hogy az értelmi fogyatékkal élők csak valamilyen sematikus feladatot tudnak elvégezni. Pedig értékteremtő munkára is képesek. Komplex problémáról van szó, amit az is tükröz, hogy a szülőknek sem érdeke, hogy értelmi sérült gyermekük dolgozzon, hiszen az általa megszerezhető munkajövedelem átlaga alacsonyabb, mint a rokkantsági nyugdíj vagy a járadék összege.

A felmérés adatai lehangoló képet mutatnak az intézetben élő értelmi fogyatékosok helyzetéről is. A létesítmények zsúfoltak, az ott élők jellemzően sokadmagukkal kénytelenek egy szobában élni. Külső kapcsolataik többnyire a szülőkkel való alkalmankénti találkozásokra korlátozódnak. A nagylétszámú intézetek napi rutinja nem teszi lehetővé a személyre szabott ellátást. A bent élő értelmi fogyatékosoknak sokszor a hétköznapi helyzetekben sem adatik meg a választás, például nem dönthetnek önállóan arról, hogy milyen ruhát viseljenek, hogy rendezzék be a szobájukat vagy mikor keljenek fel és feküdjenek le.

A Kézenfogva Alapítvány munkatársai és más szakértők részletesen beszámolnak a kutatás módszeréről és a vizsgálat eredményeiről az Amit tudni kell és amit nem... az értelmi fogyatékos emberek helyzetéről Magyarországon című kiadványában.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását