2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Lélegző autók

Sokak számára még a mai napig is érthetetlen, hogy miként lehet az autógyártás egy környezetbarát folyamat. Nos, ami azt illeti nem az, de 2008-ra eljutottunk odáig, hogy legalább a termékeket igyekeznek azzá tenni. Hibrid technológiával gyártott autók má
2008. október 4. szombat 07:54 - Molnár Miklós
A héten nyíló párizsi autókiállításnak akár olyasmi is lehetne a jeligéje, hogy „Kis fogyasztás, nagy távolság.”

Szokásukhoz híven az autógyárak rengeteg újdonsággal készültek a párizsi megmérettetésre. Idén azonban nem csak a csillogásé lesz a főszerep. Végre olyan téma is szóba kerülhet, ami nem csak arról szól, hogy eladják a már sokadik ráncfelvarráson átesett remekeket. A környezetvédelem egyre több cégnek fontos. Ezt mi sem mutatja jobban, mint az, hogy végre Európában is a felkelő nap szellemében és az emberiség védelmének jegyében tervezik a gépeket.

A Generali Motors

újdonsága, a Chevrolet Volt még a hibridek közt is úttörőnek számít. A koncepció fő erőforrása a villanymotor, a benzines hajtómű csak kisegítő célt szolgál. A „hagyományos” motor nem a kerekeket hajtja, hanem az elektromos motort tápláló akkumulátor feltöltésére szolgál. Ezzel ellentétben a „normális” hibrid autók úgy működnek, hogy a benzines erőforrás a fő motor, és a villanymotor csak időközönként (például az emelkedőn fölfelé való tempótartás végett), illetve egyéni beállításoknak megfelelően kapcsol be (bizonyos modelleknél meg lehet határozni, hogy például 60 km/h alatt ne kapcsoljon be a benzinmotor, illetve akár teljesen ki is lehet kapcsolni). A GM „szörnyetege” hatvan kilométert képes megtenni egy teljes feltöltéssel, ami a benzinmotor töltésének köszönhetően akár több száz kilométerrel meghosszabbodhat.

A kiállítás nagy szenzációját

a nép autója, a VolksWagen Golfja, abból is a hatodik generáció megtestesülése jelenti. A Golf mindig is a német gyár zászlóshajója volt, még ha a konszern olyan leányvállalatokkal is büszkélkedhet, mint az Audi, a Bentley, a SEAT, a Bugatti, a Lamborghini, vagy a Skoda. A magyar „fauvé-bolondok” örülhetnek, mert a masina már idén kapható lesz a hazai piacon, potom négymillió forint körüli induló áron. Az 1.4-es, 80 lóerős motorral ellátott modellen kívül mindegyik változat rendelhető egy újfajta, úgynevezett DSG-váltóval, aminek köszönhetően – a gyári adatok szerint – a fogyasztás akár 28 százalékkal is csökkenhet. A motoroktól és a váltótól függően 4,5-6 liter körül alakul az átlagos fogyasztás 100 kilométeren.

Ez az első olyan Golf, amelybe úgynevezett VW Adaptive Chassis Control-rendszert építettek. Az ACC segítségével a vezető választhat, hogy „komfort”, „sport”, vagy „normál” üzemmódban kívánja-e használni a gépjárművet, s az elektronika a döntésnek megfelelően összehangolja a felfüggesztést, a futóművet és a gyorsítási tulajdonságokat. Egy másik újdonság az Automatic Distance Control, aminek köszönhetően a ráfutásos balesetek előzhetőek meg (hasonló technika dolgozik többek között az új Lexusokban is).

Az európai felzárkózás

A Toyota, a Honda és a Lexus által habzsolt hibrid-tortából egyre több gyártó szeretne a magáénak tudni legalább egy kis szeletet. A távol keleten a Hundai csatlakozott a piachoz a Sant Fe Blue Hybrid nevet viselő koncepcióval, Európában pedig leginkább a franciákat hozta lázba az új őrület: a párizsi autószalonon két gall csemege mutatkozik be, a Peugeot HYmotion és a Citroën Hypnos. Érdekes, hogy pont hazai piacon és két roppant hasonló névvel dobják piacra a masinákat.

Ameddig a Mercedes-Benz a legújabb háromajtós kupéján dolgozik és a jövőre szériaként megjelenő hibrid limuzinját mutogatja, addig a svédek igyekeznek minél többet lefaragni a fogyasztásból. Igaz, ők nem a kétmotoros megoldásra esküsznek, hanem egy részecskeszűrő beépítésével csökkentik a károsanyag-kibocsátást és így lesz kisebb a fogyasztás. A C30, S40 és V50 modellek frissítéséért mindössze 35-110 ezer forintot kell fizetni, s így a fogyasztás átlag 4,4-4,5 literre csökkenhet 100 kilométerenként.

A fény az alagút végén

Nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy a változások mindannyiunk érdekeit szolgálják. Nem csak a környezetvédők szíve nyugodhat meg, hogy kevesebb szén-dioxid jut a levegőbe, és kevesebb kőolajat használ el az autóstársadalom, hanem az egyszeri felhasználó is megkönnyebbülhet, hiszen nem kell olyan mélyre nyúlnia a pénztárcájába minden egyes tankolásnál, mint eddig (és ez a fellélegzés nem feltétlen az üzemanyagárak csökkenésének köszönhető). Még azokat az autókat is megpróbálják „Földbaráttá” tenni, amelyek eddig csak úgy zabálták a benzint: a jövőre megjelenő új Audi S4 V6-os erőforrása 333 lóerős, és a fogyasztás mégis 9,7 liter körül mozog. A Porsche-tuningolással foglalkozó RUF következő remeke is egy villanyautó lesz, amelyben egy 204 lőerős motor dolgozik majd, s egy feltöltés nagyjából 300 kilométer megtételére lesz elegendő.

Jó úton járunk.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását