2024. március 29. - Auguszta

Száz éves magyar design kiállítás

A magyar design XX. századát mutatja be kiemelkedő ipari termékek és tervek alapján a Bukaresti Magyar Kulturális Intézetben megnyílt Made in Hungary 1900-2000 című kiállítás.
2008. október 3. péntek 12:45 - Hírextra
A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, valamint a Magyar Formatervezők Tanácsa támogatásával szervezett kiállítás október 30-ig tekinthető meg a román fővárosban.

Az intézet összegzése szerint a tárlaton nem egyszerűen esztétikai-formai eredmények láthatók, hanem használati tárgyak, amelyeknek csak egyik értéke a formai, de amely nélkül nem is létezhetnének a tárgyak. Az időszak azt a századnyi időt fogja át, amelynek elején megindult az ipari kultúra kialakulása Magyarországon, s amelynek a végén korszakos változások kezdődtek ismét.

Bretter E. Zoltán, az intézet igazgatója az MTI-nek elmondta: a Made in Hungary egy sorozat kezdő kiállítása, olyan sorozaté, amelyben az intézmény következetesen szeretné bemutatni a magyar design és ezen keresztül a magyar ipari teljesítmények képét, történetét, jelenkori állapotát.

Az igazgató példaként említette, hogy az utolsó kiállított kép a Gömböc, mint a magyar formatervezés egyik mostani csúcspontja. De láthatóak korábbi "alkotások" is, így a Rubik-kocka vagy a Ganz Művek áramvonalas mozdonya, amely egykor formatervezési forradalomnak számított.

Az igazgató jelezte, hogy lesznek még hasonló kiállítások. Ez a mostani elsősorban a szakembereket, a román egyetem professzorait és diákjait vonzotta, azokat, akik maguk is ilyesmivel foglalkoznak. Nekik van módjuk arra, hogy összehasonlíthassák a román és a magyar formatervezés, ipari termékek közötti különbségeket és hasonlóságokat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását