2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A környezettudatos életért

Múlt hét pénteken rendezték meg a Sárközy Péter emlékülést Piliscsabán. A konferencia résztvevői a biogazdálkodás és biokertészet hazai és erdélyi helyzetét vitatták meg, miközben visszaemlékeztek a kezdeti időkre. A rendezvénnyel kapcsolatban dr. Solti G
2008. szeptember 10. szerda 10:56 - Molnár Miklós
A biogazdálkodás meghonosítójának emlékére minden évben megrendezik a Sárközy Péter emlékülést. Nem csak a hazai, hanem a szomszédos országbeli, leginkább erdélyi biohelyzetről is tájékozódhattak a résztvevők. Többek között felszólalt Parádi Andor, a budapesti Bioklub vezetője, Bódis András, és Boros Csaba az erdélyi Bioterra újság munkatársai és dr. Illés Zoltán volt fideszes országgyűlési képviselő.

Megújuló energiák
1. napenergia
2. víz-energia
3. szél-energia
4. biomassza
5. geotermikus energia
A Környezetvédelmi Bizottság egykori elnöke előadásában optimizmusának adott hangot. Úgy gondolja, hogy a biomozgalomnak van jövője. Elmondta, hogy több példa is előttünk áll a környezettudatos életmód elsajátításához: Németországban például egyre több szélerőművet telepítenek, s azt tervezik, hogy néhány éven belül minimálisra szeretnék csökkenteni az atomerőművekre támaszkodást az energiaiparban. Ehelyett a megújuló energiaforrások felé fordulnak, ami nem csak a környezetnek tesz jót, hanem az újonnan épülő üzemek sokkal több munkalehetőséget is rejtenek magukban, mint az eddigiek.
Az előadások után a hagyományokhoz híven átadták a Sárközy Péter emlékérmet is.

A konferenciával kapcsolatos kérdéseinkre Dr. Solti Gábor válaszolt:

Mikor rendezték meg az első emlékülést?

A Sárközy Péter emlékére tartott emléküléseket 2001-től rendezzük meg, 2003-tól tudományos emlékülés formájában. Minden évben a névadónk elhunyta évfordulójának környékén (szeptember 4.) rendezzük meg. Hagyományaink szerint először megkoszorúzzuk dr. Sárközy Péter óbudai temetőben lévő sírját, az alapítvány kurátorai és a családtagok részvételével.

Mi a konferencia célja?

A tudományos emlékülések célja, hogy emléket állítsunk névadónknak, és az ő szellemiségének jegyében áttekintsük a hazai biomozgalom, biogadálkodás helyzetét és jövőjét, valamint lehetőséget adjunk Sárközy Péter tanítványainak, tisztelőinek, egykori barátainak egy találkozásra. Minden évben más és más témakört dolgozunk fel: pl. a bioállattartás helyzete Magyarországon; biokutatás, ökogazdálkodás - a jövő útja, civil szervezetek az ökogazdálkodásért.

Mik az eddigi tapasztalatok? Milyen eredményeket sikerült eddig elérniük?


Az emlékülések tapasztalatai, hogy az egykori biomozgalomban résztvevők igénylik az ilyen találkozókat. A rendezés, a helyszín (Kertészeti Egyetem, Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ, a piliscsabai Iosephinum), az előadók személye, felkészültsége, a résztvevők köre olyan eseménnyé teszi ezeket az üléseket, melyekre szívesen jönnek el olyan, a környezetvédelem iránt elkötelezett közéleti személyiségek, mint Lezsák Sándor, dr. Ángyán József, dr. Illés Zoltán. Ha kijelölt célra, és eredményekre kellene válaszolni, akkor el lehet mondani, hogy az alapítvány preambulumában és a közhasznúsági feltételben szereplő céloknak eleget tudtunk tenni. Az eredmények vonatkozásában sikerült megőrizni és továbbvinni azt a szellemiséget, amit névadónk képviselt, és amit felvállaltunk.

Kik tartoznak a mozgalomhoz?

Az alapítványnak nincsenek tagjai, de az alapítvány rendezvényein részt vesznek azok a személyek, akik közül néhányan már 25 éve önzetlenül, anyagi érdekek nélkül tevékenykednek. Örömmel tölt el, hogy az alapítvány tartja a kapcsolatot a határon túli ökoszervezetekkel, különösen az erdélyi biokultúra egyesületekkel.

Ki kaphat emlékérmet és miért?

Az emlékérem megtervezésére Czindner Antal Munkácsy-díjas szobrászművészt kértük fel, aki a családdal egyeztetve elkészítette az emlékérmet, amelynek egyik oldalán Sárközy Péter dombor mellképe, a másik oldalon az egykori Biokultúra Egyesület közismert emblémája látható.
A jelöltek listája Az Emlékérem Bizottság tagjaitól beérkezett javaslatokból áll össze.
Az érmet, a vele járó oklevelet és a díjat azok nyerhetik el, akik a díj névadójának, Sárközy Péter professzornak szellemiségéhez méltóan, alkotó módon járulnak hozzá a biokultúra értékeinek megteremtéséhez, megőrzéséhez vagy népszerűsítéséhez. Feltétel, hogy a díjazott dr. Sárközy Péter szellemiségéhez méltó erkölcsi magatartással, feddhetetlen jellemmel rendelkezzen. A jelöltnek a biokultúra mozgalomért, az ökogazdálkodás elterjesztéséért, a bioéletmód megismertetésére kimagasló tevékenységet kell folytatnia, az oktatás-kutatás, nevelés területén elismert eredményt kell felmutatnia.

Miként látja a biogazdálkodás jelenlegi és jövőbeli helyzetét?

Sajnos jelenleg az ökogazdálkodás, biomozgalom is hasonló válságban van, mint az ország. Az egykor erős biomozgalom szétesett, az ökogazdálkodás mértéke, területe negyedik éve csökken. Az alapítványunk azon dolgozik, hogy ezt a folyamatot megállítsuk, visszafordítsuk és a magyar biogazdálkodásnak újra olyan elismerést, rangot adjunk, mint amilyen volt 2000-ig.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását