2024. április 20. - Tivadar

Támadás érte Szilvásy György nyaralóját

Égési nyomokat találtak a Veszprém megyei Lesencefalun egy nyaraló ajtaján; az épületben senki sem tartózkodott - közölte az MTI-vel a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője. A Hír TV értesülése szerint a nyaraló a titkosszolgálati miniszteré.
2008. szeptember 3. szerda 14:11 - Hírextra
Szilvásy György nyaralója korábban annak kapcsán került a figyelem középpontjába, hogy tavaly tavasszal a Magyar Nemzet két újságíróját felkereste a Nemzetbiztonsági Hivatal, miután jártak a politikus építkezésén.

Bartha László rendőrségi szóvivő közlése szerint szerdán a lakatlan nyaraló ajtaján égésnyomokat fedeztek fel."Jelenlegi adatok szerint a bűncselekményt szeptember 3-án a hajnali órákban követték el, ismeretlen gyúlékony anyag felhasználásával" - olvasható a rendőrség honlapjára szerda kora délután feltett közlemény szerint.

A bűncselekmény idején az épületben senki sem tartózkodott. Az okozott kár megállapítása folyamatban van, személyi sérülés nem történt - írták.A Magyar Nemzet "Művelet: újságírókat zaklat az NBH" címmel, 2007. március 24-én közölt cikkében azt írta: "A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) munkatársai jelentek meg lapunk újságírójánál azt követően, hogy kollégájával Lesencefalun, Szilvásy György kancelláriaminiszter nagyszabású építkezésén járt.

Demeter Ervin (Fidesz) szerint a diktatúrákra jellemző, hogy a miniszter személyes ügyeinek takargatására használja a titkosszolgálatokat. Az NBH lényegében azt állítja, bűnmegelőzési szándékból keresték meg kollégánkat."

Az NBH akkori közleménye szerint nem volt művelet, nem volt zaklatás.Az NBH azt közölte: a nemzetbiztonsági védelem alatt álló miniszter nem tudott a Magyar Nemzet munkatársainak várható látogatásáról. Utólag jelezte a személyére vonatkozó helyszíni adatgyűjtést az NBH-nak. Jelezte azt is, hogy a látogatók, helybeliek közlése szerint, érdeklődtek az iránt is, milyen időközökben, kiknek a társaságában jelenik meg a községben, kikkel érintkezik.

Az NBH-nál egyebek közt számításba vették azt, hogy a lap két munkatársának látogatását követően röviddel betörtek a helyi polgármesteri hivatalba, továbbá azt is, hogy az adott időszakban voltak esetek, amikor illetéktelenek újságírókként fellépve kísérelték meg bűncselekmények elkövetését.

A látogatás célja a Magyar Nemzet munkatársánál az volt, hogy az ilyen esetben kötelező vizsgálatot, a tisztázás megtörténtével, megnyugtatóan lezárják - közölte akkor az NBH.
A Magyar Nemzet azt írta: az újságírók a kormánytagok vagyonosodását vizsgálva jutottak el Lesencefaluba, ahol Szilvásy György "hatalmas építkezésbe kezdett". Ezután az egyik újságíró lakásán megjelentek az NBH munkatársai és "határozott kérdéseket tettek fel arról, hogy ő és társa mit keresett a Veszprém megyei zsákfaluban".

A Kormányszóvivői Iroda április 4-én azt közölte: az NBH munkatársai törvényesen, de szakszerűtlenül, a belső szabályokat több ponton megsértve jártak el, amikor egy jogszerű rutineljárás után két hónappal felkeresték a két újságírót.A Fidesz akkor azt közölte: a hivatal eljárását a sajtószabadság durva megsértésének tekinti.

A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter a történtekkel kapcsolatban mindössze annyit mondott: reggel értesítették az esetről, és együttműködik a nyomozást végző szervekkel.

Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője az MTI-nek korábban azt mondta: égési nyomokat találtak a Veszprém megyei Lesencefalun egy nyaraló ajtaján, az épületben senki sem tartózkodott.

"Jelenlegi adatok szerint a bűncselekményt szeptember 3-án a hajnali órákban követték el, ismeretlen gyúlékony anyag felhasználásával" - olvasható a rendőrség honlapján. Az okozott kár megállapítása folyamatban van, személyi sérülés nem történt - írták.

Az ügyben ismeretlen tettes ellen, rongálás bűncselekménye miatt indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda.Az MTI helyszínen lévő tudósítójának jelentése szerint Lesencefalu főutcáját lezárták, mindkét végén rendőrök teljesítenek szolgálatot. A forgalmat más útvonalakra terelik.

A miniszter nyaralója mögötti kertekből azt lehetett látni, hogy a hátsó kapuján két kavicsszállító teherkocsi ment be, az üdülő udvarán munkagép dolgozik, de több személygépkocsi is ott parkol.
Kigyós Ferenc, Lesencefalu polgármestere az MTI-nek elmondta, tudomása szerint nem Molotov-koktél robbant az udvaron, ugyanis a detonáció ereje annál sokkal nagyobb volt. Közlése szerint a helyszínt tűzszerészek vizsgálják.

A polgármester hozzátette: a miniszteri nyaralónak a verandája és egy folyosó sérült meg a robbanás következtében.Léder Müller Éva, aki Szilvásy György házával szemben lakik, azt közölte az MTI-vel, hogy hajnalban rettenetes erejű detonációra ébredt fel. Közlése szerint tüzet nem tapasztalt a miniszteri üdülő udvarán, de nagyon erős benzinszagot érzett.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását