2024. március 29. - Auguszta

Szoptatás

Augusztus első hete a szoptatás világhete, amelyet 1992 óta ünnepelnek meg, ma már 120 országban.Évről-évre a WABA (World Alliance for Breastfeeding Action), vagyis a szoptatást támogató szervezetek szövetsége választ egy témát, amely köré a világhét akci
2008. július 30. szerda 16:35 - Hírextra
A szoptatás valóban "aranyat ér", hiszen az anyatejes táplálás segíti elő leginkább az újszülöttek, valamint a csecsemők kiegyensúlyozott testi, szellemi és lelki fejlődését. A szoptatás népszerűsítésének éppen ezért rendkívül fontos figyelemfelkeltő programja a világhét.

A WABA arra buzdít, hogy az édesanyák kapjanak meg minden segítséget ahhoz, hogy fél évig kizárólag szoptassák gyermeküket, majd megfelelő kiegészítő táplálás mellett folytassák a szoptatást két éves korig vagy tovább, igényeiknek megfelelően - fogalmazott Németh Tünde a Zuglói Rendelőintézetben tartott sajtótájékoztatón.

A szoptatási hét felhívása a szoptatás segítésének fontosságára öt pontban hívja fel a figyelmet. Az első a család és a közösség segítő szerepét hangsúlyozza, a második az egészségügyi ellátórendszerét, a harmadik a kormányét és a törvényhozásét, a negyedik a munkahelyét, az ötödik pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a családi krízishelyzetben lévő anyának szintén támogatásra van szüksége.

A legfőbb cél, hogy bármelyik kör felé fordul az édesanya, pozitív és empatikus segítséget kapjon a szoptatáshoz.

Odor Andrea országos vezető védőnő elmondta: az elmúlt tíz év alatt jelentősen javult a szoptatás helyzetének alakulása Magyarországon. Míg 1997-ben az első félévüket betöltött csecsemők közül a kizárólagosan szoptatottak aránya 23,1 százalék volt, addig ez az adat 2007-ben 43,9 százalék volt. Az első életévüket betöltött csecsemők közül a még szoptatott, anyatejet/női tejet kapók aránya 1997-ben 38,7 százalék volt, 2007-ben pedig 55,1 százalék. Ezek az adatok az Európai Unión belül is jónak számítanak - tette hozzá Odor Andrea.

A szoptatás fontosságára való tekintettel az Egészségügyi Minisztérium 2005-ben újraindította a Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottságot, amelynek feladatai között szerepel például az egészségügyi szakemberek és civil szervezetek munkájának összehangolása, az anyatejes táplálást elősegítő információk eljuttatása a családokhoz, szakemberekhez és az is, hogy minél több bababarát kórház, bababarát terület legyen az országban.

Gitidiszné Gyetván Krisztina védőnő, a Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság tagja a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a Zuglói Rendelőintézet bababarát területtel rendelkezik és a bizottságtól megkapja a címhez járó táblát. Ez egy olyan helyiség, ahol az édesanyák nyugodt körülmények között megszoptathatják, elláthatják gyermeküket.

Eddig több mint 30 ilyen helyiség kapott Bababarát terület elnevezésű táblát a Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottságtól, köztük éttermek, kórházak, felsőoktatási intézmények, könyvtárak, bevásárlóközpontok és templomok. A bizottság folyamatos ellenőrzéssel garantálja a Bababarát területek minőségének állandóságát.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását